Ha a piacon valaki 350-ért vesz valamit, ami legfeljebb 90-et ér, az rossz üzletet kötött. Ha a kormány 350 milliárd forintot költ közpénzből arra, ami az értékbecslés szerint 90 milliárdot ér, az akár a bűncselekmény gyanúját is megalapozhatja. Márpedig erre készülnek, a parlament hétfőn mondja ki az utolsó szót az évtized egyik legnagyobb közterhet jelentő üzletében, az E. On földgáz üzletágának megvásárlásában. A szándékot és a vételárat is Orbán Viktor határozta meg tavaly, amikor szándéknyilatkozatot írt alá a vásárlásról az E. On vezérigazgatójával. A szándéknyilatkozat tartalmát a kormány tíz évre titkosította, s arra, hogy miért éppen 350 milliárdot költ az üzletre, eddig egyetlen válasz született: mert az eladó ennyit kért. Az eladó egy nagy német multi, pont olyan, mint amilyeneket a kormánypártok szapulni szoktak. Az ár pedig busásan téríti vissza a cégnek azt, amit a rezsicsökkentéssel a kormány a zsebükből kivesz.

Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nakimaga
Ez bűncselekmény,de ne felelősségre vonják,hanem...,de, az E.ON vezérigazgatóval együtt !
nyanya001
Nem ez lesz az első eset !
De reméljük, hogy az utolsó !
gabrella
A Malévot sem kellett volna drága pénzért megvenni. Nem adni állami támogatást, gazdálkodják ki a hasznukat oszt jó napot.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.