„Nem vagyok mazochista, de belementem egyes cikkek alatti kommentekbe is. Jó esetben egy vagy két komment szólt magáról a cikkről, a többi minősíthetetlen pocskondiázás” – jelentette ki Szörényi Levente a HírTV Versus című műsorában. A zeneszerző elmondta: a Zikkurat Színpadi Ügynökség feje, Rosta Mária mondta, hogy Alföldi Róbertnek kellene rendeznie az István, a királyt, mire ő annyit felelt, „életveszélyes a körülötte kialakult hisztériát ráhúzni erre a témára, függetlenül attól, hogy a rendezés milyen lesz”. Szörényi hozzátette, a jogok már a Zikkuratnál vannak, viszont a meghatalmazást úgy adták meg Bródyval, hogy amíg élnek, nem lehet hozzányúlni a darabhoz, kivenni valamit, esetleg beleírni dolgokat. Cserébe viszont szabad kezet adtak a rendezőknek – fejtette ki. A zeneszerző szerint „olyan darabról van szó, ami monolitikus, a közönség minden vesszőt számon tart magában”. Szörényi úgy véli, hiba volt az RTL Klubon leadni a produkciót, „egy hevenyészett felvételt játszottak...
Szörényi: Hiba volt az István, a király közvetítése
Forrás:
fesztival.mandiner.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 21., 20:25
240 méter hosszú és métere 3 millióba került – Kitalálja, mi az?
Nagyvilág
- 2024. May 21., 20:57
Nukleáris fegyverek: Oroszország megkezdte a hadgyakorlatot – Tényleg a küszöbön a harmadik világháború
Nagyvilág
- 2024. May 21., 21:40
Erdogan: A török elnök félti a családokat az Eurovíziós Dalfesztiváltól
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 21., 08:20
Ágyúdörgés lesz ma a budai várban – Ne ijedjen meg
Itthon
- 2024. May 21., 06:20
Jégeső és viharos szél – Ismét bekeményít az időjárás
Itthon
- 2024. May 20., 16:25
Tompos Kátya erre a speciális kezelésre szorul – megszólal az orvos
Új hozzászólás