Az MSZP frakcióvezető-helyettese a napokban benyújtott írásbeli kérdésében rámutat: Orbán Viktor kormányfő néhány napja, a tiszteletbeli konzulok konferenciáján elhangzott beszédében azt állította, hogy: „A kétharmados győzelmet sem interpretáltuk forradalomként, pedig indokolt lett volna”. Ez az állítás Harangozó Tamás szerint érthető módon meglepte mindazokat, akiket a kormánypártiak „forradalmi hevületben igyekeznek tartani”, de – teszi hozzá a szocialista politikus - „meglepetést okozott az alkotmányos demokrácia őszinte hívei számára is”. A szocialista politikus emlékeztet arra, hogy a NENYI-ben az olvasható: „A magyar nemzet 2010 tavaszán újra összegyűjtötte életerejét, és a szavazófülkékben sikeres forradalmat vitt véghez. Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy ezt az alkotmányos keretek között megvívott forradalmat elismeri és tiszteletben tartja”; ez pedig meglehetősen ellentmond annak, amit Orbán legutóbb a konzulok előtt mondott.

Forrás: nol.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.