„Érdekes, izgalmas érzés egy elfogatóparancs árnyékában élni. Főleg úgy, hogy életemben semmilyen bűnt nem követtem el. Persze ha az bűn, hogy szembeszálltam a magyar szélsőjobbal és az orbáni diktatúrával, akkor igen. Akkor bizony sok a »bűnöm«. Hiszen ügyvédként részt vettem az új-nyilas gárda betiltásában és a Zagyva Gyula nevű új-nyilas briganti elítéltetésében. Vörösre festettem egy tömeggyilkos háborús bűnös faszobrát és jó pár fideszes politikusbűnözőről kimondtam, hogy ócska, köztörvényes bűnözők. Például Lázár Jánosról, Kövér Lászlóról vagy éppen Wittner Máriáról, erről az aljas, gonosz, köztörvényes némberről. Nos így már talán érthető, hogy a fasiszta orbáni diktatúra egy elfogatóparancsot adatott ki tegnap ellenem. Szálka lettem a szemükben. Helyes. Az is akartam lenni. Sikerült. Shalom!”
Dániel Péter: Érdekes, izgalmas érzés egy elfogatóparancs árnyékában élni
Forrás:
mandiner.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 19., 14:40
Fotón a Komáromig menekült svájci luxushajó, amely letarolta a kishajót Verőcénél – Ha a magyar rendőrség nem állítja meg, valószínű, elhagyta volna az országot
Szórakozás
- 2024. May 19., 14:42
Müller Péter Szentkirályi Alexandráról: "Nem mellesleg roppant csinos is"
Itthon
- 2024. May 19., 15:33
Gyurcsány keményen nekiment Sulyoknak: "A sarki műkörmös nagyobb elővigyázatossággal vesz fel maga mellé bárkit"
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 19., 11:11
Halálos hajóbaleset Verőcénél: Szállodahajó ütközött össze egy kisgéphajóval, ketten meghaltak, és öten eltűntek
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Új hozzászólás