Martonyi János szerint egyebek mellett azt is tisztázni kell, hogy az amerikai titkosszolgálatok lehallgatták-e Orbán Viktort miniszterelnököt. A külügyminiszter erről a HírTV Magyarország élőben című műsorában beszélt csütörtök este. Elmondta, hogy erről is szót váltott Victoria Nulanddel, az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkárával, aki a visegrádi csoport és a Közép-európai Kezdeményezés országai külügyi tárcavezetőinek találkozójára érkezett Magyarországra.

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségtől (NSA) kiszivárogtatott dokumentumokra hivatkozó német sajtóhírek szerint az NSA többek között Angela Merkel német kancellár telefonját is megfigyelte, ami – az egyéb adatgyűjtési akciókról szóló hírekkel együtt – komoly felháborodást okozott Németországban és Európa-szerte.

Martonyi János elmondta: az amerikai helyettes külügyi államtitkár a megbeszélésen utalt az Egyesült Államok elnökének arra a kijelentésére, amelyben Barack Obama sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, egyúttal utasítást adott arra, hogy vizsgálják felül a rendszert és minden egyes országgal külön-külön tárgyalva tisztázzák a történteket. Ezek a kapcsolatok létrejönnek Magyarországgal is, bár nem a külügyminisztériumokon keresztül – hangsúlyozta a magyar tárcavezető.

A magyar diplomácia vezetője a műsorban úgy vélekedett, hogy majdnem mindenki tárgya lehetett a megfigyeléseknek, lehallgatásoknak, ám azt nem tudni, hogy ezek milyen mélységig történtek, vagyis csak a híváslistákat ellenőrizték, vagy a beszélgetések tartalmára is kíváncsiak voltak. A külügyminiszter szerint nem tudni, hogy valaha is teljes képet kapunk-e arról, hogy kit hallgattak le és milyen információkat szereztek, de ezt az igényt fel kell vetni. A másik, legalább ilyen lényeges kérdés az, hogy miként alakul a világ ebből a szempontból – tette hozzá.

Mint fogalmazott: szerdán még úgy tudta, hogy 74 fővárosban volt ilyen speciális berendezés, legutóbb azonban már azt hallotta, hogy 80-ban.

Ebben a helyzetben a magyar diplomácia teendője a kérdések felvetése, és politikai oldalról is igényt támaszt arra, hogy az illetékes hírszerzési szervezetek között a tárgyalások eredményesen folyjanak, tárják fel a múltat, majd hozzanak létre egy olyan rendszert, amely hasonló esetek megtörténtét kizárja. Az amerikai elnök kötelezettséget vállalt arra, hogy az egész rendszert át fogja alakítani – emlékeztetett  magyar diplomácia vezetője.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

silber13
Ha Merkel csak " kis hal " Volt a lehallgatásnál, akkor ugyan micsoda a mi atamánunk? Tán ebihal,?:-))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nemkati
Ha a lehallgatás felmerül, miért nem úgy merül fel, hogy lehallgattak-e magyar politikust? Csak a Viktor, a Viktor?
kedwes
Nos, ez lesz a kifogás a félre beszéléséhez!
Levendula
NEM AZ A FONTOS, HOGY LEHALLGATTÁK-E VAGY SEM! KIT ÉRDEKEL?
Az a fontos, hogy a szomszédos országok nagyvárosaiban zajlik az élet, mindenki az utcán van, sétálnak, esznek-isznak, beszélgetnek, örülnek, boldogok az emberek.
WebCamera segítségével ma már mindent lehet látni.
bencemacska
Amikor a kiszivárogtatás OV negatív tetteit bizonyította, hol volt Martonyi? Kussolt, mint sz... a fűben!
Most, hogy tevékenykedik!
Mit tudnak lehallgatni? Azt, hogy Mo.-n csak egy ember van akinek szava van?!

Esetleg kiderül az egyszemélyes demokrácia?!?!?!
Vizual
Persze vizsgálják csak. Meg Bajnai lehallgatását is különös tekintettel, hogy azt magyarok mondták, és magyarok hallgatták le. Úgy súlyában melyik a súlyosabb?. Bajnai nem terrorista.
kukac50
Lehallgatták, onnan tudják,hogy a szegény réteg ellen dolgozik Orbán,a törvények nem vonatkoznak mindenkire egyformán szólás szabadság demokrácia megszűnt létezni .

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.