Habár a kormánymantra szerint "Magyarország jobban teljesít", a tények azt mutatják, hogy hazánk kifejezett rosszul teljesít, szinte az összes versenytársánál rosszabbul – írja Zsiday Viktor nyomán a 444.hu. A Plotinus Alapkezelő vezetője az EKB és az EU adataiból kiszámolta, hogyan teljesítettünk a térség országaihoz képest 2009 és 2013 között.

Az elemzésből az derül ki, hogy Magyarország gazdaságának sikerült a legkevesebbet nőnie négy év alatt a környéken. Hazánk felhalmozott GDP-növekedése 1,7 százalék volt, miközben Lengyelországban 12, Szlovákiában 10,5, Romániában 4, Bulgáriában 3,5, Csehországban pedig 2,3. De még a teljes EU-átlag is 2,4 százalék volt.



Zsiday szerint az alacsony GDP-növekedésre magyarázat lehetne, hogy nálunk sokkal durvább megszorítások voltak, mint a környéken, csakhogy ez sem így van. Magyarországban az elmúlt négy évben 1,2 százalékkal javult a költségvetés egyenlege, miközben Lengyelországban 2,6, Szlovákiában 5,5, Romániában 6,8, Bulgáriában 2,4, Csehországban pedig 3,2 százalékot sikerült javítani. Még az EU-átlag is 3,4 százalék.

Az elemző szerint egyetlen olyan mutató van, ami valamiképpen magyarázza ezt a gyászos teljesítményt, ez pedig a hitelállomány csökkenése, visszafizetése. Miközben más országokban nem nagyon csökkent, sőt több helyen erősen nőtt is a bankszektor mérlegfőösszege, a folyósított hitelek állománya, itthon brutális zsugorodás történt, ami nyilván nálunk negatívan, máshol pozitívan hatott a növekedésre – írja.

Ezek alapján tény, hogy Magyarország rosszabbul teljesít, mint a környező országok nagy része. Magyarország a regionális versenyben hátul kullog.

A hitelezés visszaesése mellett a jogrendszer is gátolja a növekedést – ezt már a 444.hu teszi hozzá. Addig, amíg arra lehet számítani, hogy a kormány egyik reggel úgy kel fel, hogy ma államosítja a pékségeket, aztán másnapra az összes pék elveszti a munkahelyét, nem akar majd senki pékséget nyitni – írják.

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
@kedwes: Ezek a pénzek mennek a jó magyarok, a haverok zsebébe, nem ablakon kidobott pénzek!
Majd ezek az aranykezű emberek szétosztják a Zemberek között, ahogyan teszi a felcsúti (volt) gázszerelő, miközben ő a tavalyi év után felmarkol 800 misit (ez 66,6 millió/hó!), addig a 255 alkalmazottjának 157 milliót juttat. Ami átlagban bruttó 51 307 Ft/hó/fő!
Ilyen egy gáláns fityeszes munkáltató!!! Vagy rabszolgatartó?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Dr. Felipe
@spu00: Kik vezették be a 27% os ÁFÁt? Kik vetették ki a tranzakciós, sárgacsekk, chipsadót? Kik vetették ki a bankbetétek utáni adót? Kik hazudják a közmunkát munkahelynek? Kik akik rázzák a rongyot a stadionépítéssel és egyéb luxusberuházásokkal?
Kik azok akik eltőzsdézték a mnyp pénzeket és MOL részvényeket? Kik azok akik piaci devizában adósítják el az országot?
Kik azok akik elmutyizták az állami földeket? Kik azok akik törvényesítették a trafikmutyit?

Csak az agyhalott fideSS zombik állítják hogy Magyarország jobban teljesít. Felcsút jobban teljesít, az esetleg sőt biztos.
bundi
@spu00: a gazdasági fejlődésről?
www.stop.hu/gazdasag/allam-bacsi-elintezi-ezt-is/1194356/
ennyi... ezt is az unió szponzorálja, és a béka segge alől, ha csak egy kicsit is kimászol, már az is fejlődés, pedig még a köldökéig sem emelkedtél... ez szívás.
a 400 ezerről? ha megnézed a táblázatokat, amikben a számok vannak (ezeket remélem te is össze tudod adni) akkor látod, hogy az elmúlt 3 évben hatványozottan emelkednek...
spu00
@Dr. Felipe: Nagyon zaklatottan írja amit ír, de ha közben levegőt is venne, elgondolkodna, hogy mi miért történt, történik, akkor lehet, hogy békésebb hangnemben beszélhetnénk meg az Ön felháborodását okozó eseményeket.
Mi a sok? a 25%, amit zokszó nélkül fogadott, vagy a 2%, amiért nagyon háborog.Ezeket 2 kormány vezette be, melyik a kedvence?
A 2002-ben az ország kb.560 mrd Ft. éves kamat fizetési kötelezettséget teljesített, most 1.300-1.400 mrd-t 2011-től.Önök ennek csak minimális részét fizetik, ez a kormány áthárította a Bankokra, s a múltikra.
Bankbetét után nem , csak a kamat után fizet adót, mecsoda különbség.
Ön inkább segélyt adna minden ellentételezés nélkül. A közmunkások egy része elmegy dolgozni, mert azt mondja, hogy ha dolgozni kell, akkor már több pénzért akar dolgozni.
Aki a "manyup" pénzt emlegeti az szerintem közgazdasági analfabéta.Ez még rosszabb, mint a szocik nyugdíjasoknak kiharcolt ingyen repülőjegye, mert ez nem került pénzbe.
Ha már a tőzsdézést emlegeti, nem hallotta azt a vizsgálatot, melyben fedezet nélküli ingatlan részvényeket vásárolt a manyup-t kezelő cégek? Érdekes fejlemény.Nem?
Engem jobban zavar az állami MOL részvények 2003-s eladása. Önt nem zavarja, hogy az ország legnagyobb cégében nem volt az ország részvényes?
Azok mutyizták el az állami földet, akik 20-30 évre adták bérbe fillérekért 2009-2010 áprilisáig, lejárat előtt.600.000 hektár állami földből jelenleg 250.000 vár 6.000 bérlőre. Ja, a 600.000-t kb. 600-n bérelték.
Talán ennyi elég, de beszélhetünk tovább, de normális hangnemben.
spu00
@bundi: Gondolom Ön nem 2010-ben született, mert akkor bocsánatos bűn lenne, hogy nem hallott Megyesy,Gyurcsány Bajnai kormányokról, főleg azok gazdasági tevékenységeikről, kiemelve a cca.14.000 milliárdos hitelfelvételeikről, s azok 2011-től történő hatásaikról. A hivatkozott STOP féle cikk csak ennek fényében lehet értelmezni, de nem az ő értelmezésük szerint. Egy amputált lábú ember futó teljesítményét gusztustalan véleményezni és az ok nélküli műtétet végző orvosokat dicsőíteni.Önök ezt teszik. De lelkük rajta.
bundi
@spu00: csak kíváncsiságból... ez a 14 000 honnan jött ki? mert tudomásom szerint imf-el, mindennel együtt kb 10 körül volt...a többit (kb 40 %) saját kútfőre csaptad hozzá? mert úgy jobban hangzik? vagy simit vársz érte a főnöktől? mert most jól megadtad?
forrás:
www.akk.hu/object.c693e119-153c-49bc-bc3d-71f805d83db1.ivy
ez 2004-től
www.akk.hu/object.ab895cf5-c131-4364-8a63-0495fe2b2cb3.ivy
és itt a megelőző időszak
de tudod az a fránya manyup... tudod azt sem az államnak fizették be az mszp alatt, tehát emiatt is nőtt az adósság 3000 -el de mivel azt is gazdidék verték el később, ezért mondjuk cask 7000-el nőtt az adósság.
vagy tudod mit? volt a párnacihában még az imf hitelből is...
kb 1000 de annak is gazdidék léptek a torkára... tudod mol, és a többi. így csak 6000 az a csúnya minusz...
és tudod mit, az mnb be pumpált devizatartalékokról is beszélve csak 5 000 vagy az alatti.
de nézzük csak meg, a gazdi mennyivel is terhelte ezt?
a három év alatt még a trükközésekkel, is nőtt 3000-el, valamint az a 4-5 000 amit az mszp- től kapott de elköltött, valamint a nemmegszorítások, ...
ez majd 8 000 3 év alatt
húúúúú
de csúnya ez a szám .
nem gondolod?
tenytar.blog.hu/2011/06/22/allamadosag_szammisztika_avagy_hogyan_novelte_az_orban_kormany_az_allamadossagot

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.