Hivatali visszaélés és jogosulatlan adatkezelés gyanúja miatt feljelentést tesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt munkatársa ellen – közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a Horváth András lemondásához kapcsolódó hivatali eljárás során, így a számítógépes munkaállomásán található adatok, valamint a szekrényében fellelt iratanyag átvizsgálásakor – amelynek tételes átadását Horváth András írásban megtagadta – a NAV célhoz nem kötődő jogosulatlan adatlekérdezés eseteit tárta fel.

Hozzáteszik: a NAV volt munkatársa saját bevallása szerint adótitkokat tartalmazó adatokat juttatott ki a hivatalból és birtokol jelenleg is.

A munkáltatói jogkör gyakorlója ezért azonnali belső vizsgálatot rendelt el annak kiderítésére, hogy milyen tényezők tették lehetővé a jogosulatlan adatlekérdezésből származó iratok felhalmozását és az adótitkokat tartalmazó dokumentumok kivitelét. Amennyiben a vizsgálat vezetői mulasztást is megállapít, úgy fegyelmi eljárás keretében folytatódik a felelősség mértékének meghatározása.

Horváth András jogosultságaival súlyosan visszaélve számos gazdasági társaságról és magánszemélyről olyan, nem célhoz kötött adatkezeléseket végzett, amelyek egyáltalán nem kapcsolódtak a feladataihoz – írta a NAV.

A NAV-dolgozók adatkezelési lehetőségeire vonatkozó szabályokat belső adatvédelmi és adatbiztonsági, valamint informatikai biztonsági szabályzatok tartalmazzák. Az alkalmazottak kizárólag feladataik ellátása céljából, a részükre biztosított jogosultságok rendeltetésszerű használatával kezelhetnek adatot, amelynek jogszerűségéért fegyelmi, polgári jogi, büntetőjogi felelősséggel tartoznak. Az adótitkokat tartalmazó informatikai rendszerekhez való hozzáférés nem jelenti azt, hogy a NAV-on belül önkényesen bárki bármilyen adatot lekérdezhet – teszik hozzá.

Horváth András még egy november elején tartott sajtótájékoztatón arról beszélt: nagyobb hazai cégek és multinacionális vállalatok több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál. Ezt az állítását később is megismételte, hozzátéve, ezzel kapcsolatban feljelentést is tett.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Kala Majka
Pepszi ez az érzés!

Bűnt pártolni csak titokban lehet, a bűnpártolás leleplezése pedig természetesen már hivatali visszaélés.

Az senkit sem érdekel, hogy "vétkesek közt cinkos, aki néma", és a hivatalok már maguk a "vétkesek"???

Vagy bűnözők.

Az állami bűnözés 1945 óta alkotmányos joguk a megszállóknak.
Mobil123
Így már nem lehet t.NAV a szart a szőnyeg alá seperni!!!
dömdödöm
Nem is értem miért támadják a horváthot ?Feljelentik meg minden ,ahelyett hogy örülnének ha beigazolódik a gyanú előszedett nekik pár ezer milliárdot aminek bottal ütötték a nyomát .Az meg hogy ki volt benne kik voltak a cinkosok és történt e korupció az majd úgy is kiderül .A fickó a köz érdekében cselekedett ,alapból nem lehet rosszhiszemű
aki meg sáros úgy is dőlni fog :-( A Nav -nál fordítva ülnek a lovon :-(
nemkati
Röhejes, ahogy ezek kínlódnak! :)))
Sikerült a nagy rakás sz@rr@ még pár lapáttal rátenniük. Itt állna az egész nyomorult banda dicsőségtől övezve, ha a kezdetektől nem egy "hétvégi teljeskörű átvizsgálással" kezdték volna, majd a rágalmazás emlegetéssel, a Parlamentből kivezetéssel, a vizsgálóbizottság létrehozásának megakadályozásával folytatták volna, hanem eleve kiálltak volna a totális kivizsgálás, az eltűnt milliárdok előkeresése, a csalók bíróság elé állítása mellett. Mostmár minél jobban kapálóznak, annál inkább merülnek el trutyiban.

Remélem, hogy ennek a disznóságnak a híre az országhatárokon kívülre is terjedni fog, mert ha belül marad, akkor még képes ez a kártékony bagázs a kormány segédletével eltussolni ezt az oltári botrányt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.