Életének 57. évében hétfőn elhunyt Bächer Iván író, újságíró, publicista. Az alkotót Budapesten, kórházban érte a halál – tájékoztatta az Ab Ovo Kiadó az MTI-t.

Pataki Judit szerkesztő elmondta, hogy Bächer Iván folyamatosan dolgozott, utolsó, Utóíz című könyvét éppen ezen a héten, december 4-én mutatják be az Újlipótvárosi Klub-Galériában. A kötetbe régebbi írásaiból, receptjeiből válogattak szövegeket.

Bächer Iván 1957-ben született Budapesten. Az ELTE történelem–pedagógia szakán végzett 1981-ben. 1981 és 1988 között a Móricz Zsigmond Gimnáziumban tanított történelmet, később óraadó tanár volt. 1989–től a Magyarország, 1991-től a Népszabadság munkatársa, majd főmunkatársa volt.

Szépirodalmi munkákat 1981-től publikált. Legutóbbi könyve Idegen ország címmel jelent meg. 2005-től kezdődően önálló esteken is szerepelt, ahol műveiből adtak elő részleteket.

Számos díj birtokosa, 1993-ban Gábor Andor-díjat, 2000-ben Pethő Tibor-emlékérmet és Táncsics Mihály-díjat, 2001-ben Budapestért-díjat, 2002-ben Gundel művészeti díjat kapott.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szvetlana
Szerettem a fanyar humorát. Elolvastam a szösszeneteit a Népszabadságban, kíváló elme volt. Az ételreceptjei olvasásakor összefutott a nyál a számban. Írásai hiányozni fognak a Népszabiból,-kérem ne hagyják ki. Nyugodjék békében.
bretagne
Nagyon szerettem az írásait. Rettenetesen fog hiányozni. Szomorú vagyok, hogy elment.
Nyugodjék békében!
silber13
Hát elment ő is. Elfoglalta helyét az égi szerkesztőségben,. Nekünk meg itt hagyta a megüresedett szerkesztői székét, asztalát, amit csak nézünk, nézünk értetlenül.
Nyugodj békében...
Január
@Szvetlana: Egy időben a Vasárnapi Hírlapban is írt, és egyszer csak megszűntek az írásai, nem tudtam mire vélni. Lehet, hogy akkor már beteg volt?
Nem illik 56 évesen elmenni!
Nyugodjon békében!
Szvetlana
@Január: szeretettel Neked:))

nol.hu/kult/okollel_a_zongorat

Mindíg nagyon vártam a szobati számok hétvégi mellékletét, mert szerettem az ő stílusát, hol fanyar, hol pestiesen vagány, hol régi fájdalmas családi történeteket írt. Szóval, nagyo színes egyéniség volt. Sajnálom:))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.