Meghiúsult a Délvidék első Trianon-emlékművének avatása vasárnap Adán, ugyanis mire odaértek az avatók, ismeretlenek elbontották a katolikus temető kápolnája mellé emelt emlékmű talapzatát.

Rusai József, a Magyar Remény Mozgalom (MRM) adai községi szervezetének elnöke a helyszínen újságíróknak elmondta, az avatás előtt, vasárnap kora délután szembesültek azzal, hogy ismeretlenek szombaton délután vagy vasárnap reggel elvitték a magánadományokból, egyházi területen állított emlékmű talapzatát. Az elnök hozzátette, szeretnék az emlékművet a közeljövőben a tervezett helyén fölállítani.

László Bálint, az MRM elnöke közölte, a párt az emlékmű állításáról megállapodott a katolikus egyházzal, és az avatási ünnepséget is bejelentette a rendőrségnél, és az tudomásul vette.

Az adai plébános azonban a helyi építésügyi hatóságtól kapott egy határozatot, amely egynapos határidővel elrendeli az emlékmű bontását. Ezt a lépést a település magyar nemzetiségű polgármestere kezdeményezte hivatalból. A dokumentum szerint bár tizenöt napon belül lehetőség van fellebbezésre, ez a végrehajtásra nincs halasztó hatállyal.

Mivel a magántulajdonból emelt emlékmű magánterületről tűnt el, a párt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz – mondta László Bálint.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

többésohacionistát
Ilyenkor hol a Nagy Nemzeti FIDESZ?!!!Jaaaa hogy nem cigányokkal,zsidókkal történt most eset?Büszkék lehetnek magukra hazaárulók!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.