Győr városától 4,4 milliárd forint adósságot vállal át a kormány. A konszolidáció második üteme Győr-Moson-Sopron megyét 12 milliárd forinttal érinti. A folyamatot március 1-jéig kell lezárni – közölte a nemzeti fejlesztési miniszter győri tájékoztatóján pénteken.

Németh Lászlóné elmondta: fontos, hogy a tehermentesített önkormányzatok fejlesztésekkel, a helyi vállalkozások ösztönzésével járuljanak hozzá a kitűzött gazdasági célokhoz. A kis- és középvállalkozások támogatásához szükség van a tehermentesített önkormányzatok fejlesztési terveire – tette hozzá a miniszter.

Simon Róbert (Fidesz-KDNP) alpolgármester közölte: Győr városa még 2006-ban és 2010-ben vett fel elsősorban fejlesztési célú hitelt. A mintegy 7,8 milliárd forint adósságállományból mára több mint 4 milliárd maradt. Ha a kormány ezt most nem vállalta volna át, csak adósságszolgálatra 800-900 millió forintot fizetett volna az önkormányzat – hangsúlyozta.

Az alpolgármester a helyi vállalkozások támogatásáról szólva jelezte, hogy Győrben a jövő héten dönt majd a közgyűlés az iparűzési adó 2 százalékról 1,8 százalékra történő csökkentéséről.

Kara Ákos (Fidesz) országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy az adósságátvállalás nemcsak Győr, hanem a többi település szempontjából is nagy segítség. Választókörzetében 51 önkormányzatot érintett a konszolidáció, csaknem egymilliárd forinttal – tette hozzá.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint 2012 januárja óta megtett intézkedéseivel az állam több körben összesen 884 milliárd forint adósságot vállalt át a megyei és helyi önkormányzatoktól. 2014 első hónapjaiban a kormány a magyar települések megmaradt tartozásait is rendezni fogja, összesen mintegy 420 milliárd forint értékben – áll a közleményben.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkafőző Rézüst
Nem a kormány, a lófa.zt a kormány! Az adófizető zemberek, azok vállalják át!!!
aborisz
Aztán meg vizsgálták , hogy miből keletkezett a négymilliárd adósság!
nyanya001
Milyen érdekes, csupa Fideszes vezetésű település
adósságát vállalja át a kormány - a mi terünkre természetesen -
de az emútnyócévről pofáznak folyamatosan !

Azért csak csak kiderült, hogy kik is adósították el az országot !
Pálinkafőző Rézüst
Nem a kormány, a lófa.zt a kormány! Az adófizető zemberek, azok vállalják át!!!
pbalage
@Pálinkafőző Rézüst: ha a kormány vállalná át, akkor most kotorásznának a bukszájukban a zsíros bajuszosék, hogy
"Jé, itt is egy milliárd! Te Vityuskám, nézd má meg, nincs víletlenű tenéked is az aprópíztartóba elbújva valami pár milliárd? Segíccsé mán ki, Győrre gyűjtünk. E."
törökbasa
Nem olvastam a cikket, csupán az adósság átvállalás amit már számtalanszor olvastam és itt tennék fel csupán egyetlen rövid kérdést.Vajon az a pénz hova és kinek a zsebébe vándorolt,ha Nekem van adósságom,azt vajon ki vállalná át???Ugyanis sajnos volt de nekem kellett megoldanom,de a Feleségemnek ráment az élete.Én is itt maradtam élő halott ként.Tőlem vajon ki vállalta volna át az adósságot??
Desischado
@törökbasa: Részvétem a feleségedért! Remélem, azért nem maradtál egyedül, vannak gyerekeid! Sajnos, igazuk van a többieknek, Hazugovics a mi pénzünkön jópofizik! Ahogy minden "jótéteményét" más pénzéből finanszírozza, és a végén mindent az emberek fizetnek meg! Hazug, álszent banda!
Amúgy jobban vagy már egy kicsit?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.