Sikeres volt a magyar külpolitika az elmúlt évben, mert minden fontosabb területen előrelépést ért el a diplomácia, és a Magyarországgal szembeni támadásokat döntő részben sikerült elhárítani – mondta Martonyi János külügyminiszter az MTI-nek adott interjújában.

A tárcavezető kiemelte: az év legnagyobb sikerét a Közép-Európa-politikában, a szélesebb értelemben vett szomszédságpolitikában érték el, eredményesen erősítették tovább Közép-Európát. Magyarország idén tölti be a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) elnöki posztját, valamint júliustól egy éven át a visegrádi csoport élén is áll, vagyis közép-európai év van a magyar diplomáciában.

Meglátása szerint a magyar V4-elnökség első féléve alatt is erősebb, ismertebb lett az együttműködés, és ez a tendencia remélhetőleg jövőre is folytatódik. A visegrádi csoport iránt egyre komolyabb érdeklődés mutatkozik Európában és a világban – tette hozzá.
Martonyi János hangsúlyozta, hogy Közép-Európának megfelelő a gazdasági háttere, mivel Európa legdinamikusabban fejlődő térsége. A visegrádi országoknak pedig kifejezetten fontos az együttműködésük erősítése, így erőteljesebben érvényesíthetik érdekeiket – mutatott rá.

Közép-Európa külgazdasági szempontból is fontos Magyarországnak – jegyezte meg –, mivel a kivitel 30 százaléka a KEK országaiba irányul.
A külügyminiszter kijelentette: a szomszédos országokkal vannak viták, és ezeket "nem söpörjük a szőnyeg alá". Úgy fogalmazott, hogy a szomszédos országokkal kialakított viszony "változó", nagyban függ például attól, hogy az adott országban milyen kormány van.
Azt mondta, 2013-ban a legkedvezőbben Szerbiával alakultak a kapcsolatok, főként nemzetpolitikai szempontból, és Szlovákia esetében is sok eredményt értek el a gazdasági együttműködésben vagy a határátkelők megnyitásával. Azonban az állampolgárság szabályozásával kapcsolatban nem sikerült előrelépni, Nyitott kérdés még a magyar iskolák számát csökkentő új szlovák közoktatási törvény ügye, másként látják a kollektív jogokat a két országban, és a Benes-dekrétumok helyzetére is keresik még a megoldást – sorolta.
Martonyi János kiemelte: a magyar nemzetpolitikai célok akkor valósíthatók meg, ha a lehető legjobb együttműködést alakítja ki Magyarország a szomszédaival, és ezt segíti a közép-európaiság gondolata.

Az Európai Unióról szólva a tárcavezető elmondta: kedvező fordulat volt az idén a következő többéves költségvetés elfogadása. Magyarország nettó pozíciója, vagyis a befizetések és a támogatások egyenlege alapján a második helyen áll a tagállamok között, összesen 25 milliárd, vagyis fejenként 2500 euró jut az országnak. A tárgyalásokon sikerült az Európai Bizottság eredeti javaslatánál jobb eredményt elérni – közölte. Hozzáfűzte: "a pénz meglesz, most már csak el kell költeni a lehető leggyorsabban és a legjobban".

A sikerek között említette, hogy Magyarország kilépett a túlzottdeficit-eljárásból. Most már a bizottság is látja, hogy az ország komoly haladást ért el az egyensúly helyreállításában és a növekedésben – vélekedett.

Ugyancsak üdvözölte, hogy a bővítési fáradtság ellenére folytatódik az EU bővítése, hiszen ez a magyar diplomácia célja is. Nagy siker Horvátország uniós csatlakozása, és az, hogy Szerbia januárban megkezdheti a csatlakozási tárgyalásokat. Magyarország érdeke az EU bővítése nyugat-balkáni országokkal.

Martonyi János azt mondta, Magyarország nem euroszkeptikus, hanem eurorealista, vagyis úgy látja, hogy míg bizonyos területeken mélyíteni kell a tagállamok együttműködését, máshol erre nincs szükség. Nem jó, ha egy európai intézmény az alapszerződéseket figyelmen kívül hagyva próbálja növelni a hatáskörét a tagállamokkal vagy más intézményekkel szemben – közölte. Megjegyezte: ez nem segíti az integrációt, és ellenérzést kelt mind a tagállamokban, mind a polgárokban.

Arra is kitért, hogy a Magyarországgal szembeni támadásokat sikerült elhárítani, és az év utolsó szakasza lényegesen nyugodtabb volt, mint az első kétharmada. Ennek oka, hogy a kormány és a diplomácia a megfelelő fórumokon jól képviselte a magyar álláspontot, továbbá a támadások "kifulladtak", mert azok az állítások, amelyekre épültek, hamisnak bizonyultak – mondta. Hozzátette: mindig lesznek támadások, különösen a jövő évi kampány idején, de "a siker mindig legitimál".

A külügyminiszter a keleti nyitással kapcsolatban kifejtette: Magyarország a világ egyik legnyitottabb gazdasága, így érdeke a nyitott világgazdaság, a szabadkereskedelem. Az országnak hatalmas külkereskedelmi többlete van, idén – a világon egyedülálló módon – meghaladja a GDP 7 százalékát. A kormány célja, hogy növelje az Európán kívüli kivitelt. A diplomácia dolga, hogy tovább javítsa a gazdasági együttműködés feltételeit – közölte.
Martonyi János emlékeztetett: a Külügyminisztérium javasolta, hogy a korábbi tapasztalatokból kiindulva indítsanak nagyszabású ösztöndíjprogramot, és idén létre is jött a Stipendium Hungaricum.
Megjegyezte: a keleti nyitás sikerét jelzik a magas szintű látogatások is. Budapesten járt a vietnami, az indonéz és a szingapúri államfő, és Orbán Viktor miniszterelnök Japánba és Indiába látogatott.

A jövő évről a tárcavezető azt mondta, hogy a diplomácia kiemelt feladata lesz a választások politikai és jogi legitimációjának védelme. A pártpolitikai harcok nemzetközi szinten folytatódnak, ez nem rendkívüli, erre fel kell készülni – közölte. Véleménye szerint nem gond, hogy értékviták vannak a pártcsaládok között, de a tényeket nem lehet meghamisítani, és ha a viták hangneme visszafogottabb lenne, az mindenki előnyére válna.

A külügyminiszter hangsúlyozta: a magyar diplomácia álláspontja világos, "tiszteletben tartjuk mindenki véleményét, de az igazunkat minden fórumon megvédjük".

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
Hát még az mekkora siker hogy zorbánc elvtárs bekerült diktátori szinten a világ elitjébe, egyenesen a TOP10 be.
Ott villog kim dzsong un elvtárs és mugabe elnök társaságában. Óriási siker. Győzelem.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Brother Louie
@bakegya: "a Magyarországgal szembeni támadásokat döntő részben sikerült elhárítani "

szerintem meg kell a hely a 7-es busz oldalán, ahol az IMF elleni plakátok voltak hónapokon át.

Most Magyar Villamos Művek, Posta meg hasonló állami monstrumokon keresztül nyomják ki a pénzt, tartalékolva a választásokra.

Nem volt itt semmilyen támadás sehol. Egyet kivéve, mikor hátbadobták Orbán Viktor paradicsommal Romániában.
kamazuka
@pbalage: sok,sok mindenben nem értek egyet velük összeségében ügyes, de ez a privát véleményem.
bakegya
@Brother Louie: minden áron trónra akar kerülni,az nyilvánvaló!-korlátlan pénzéhségük már nem is gátolja senki és semmi!
Na még nincs vége,mert a saját bankolást még lezavarja-mint ahogy a TV2 is meglépték!
Plafonig ér a szar körülöttük,de nem zavarja!-nyomulnak ezerrel...hogy legyomláljanak minden ellenzékit a pályáról...az imátkozósáskákkal a kirakatban,most aktualizálva a mázzal,"jónak lenni jó"!
Desischado
Anyira "hasítunk" minden téren, akkor kérdem én miért ülünk nyakig a sz@rban?
kukac50
Ha ennyire sikeres volt a 2013 év akkor miért nem emelkedik a forint ???
Nyuszicsibe
@kukac50: emelkedik az, csak nem a te számládon...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.