A Magyarországon működő McDonald's tagadja, hogy megtévesztette volna a fogyasztókat, ezért a versenytanács szerdai határozatának bírósági felülvizsgálatát kéri.

A gyorsétterem-hálózatra szerdán a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 15 millió forintos bírságot szabott ki. A versenyhatóság megítélése szerint ugyanis a McDonald's egyes termékei népszerűsítésekor megtévesztette a fogyasztókat. Az átlagos fogyasztó számára a GVH szerint nem derülhetett ki, hogy a grillként, illetve grillezettként megjelölt csirkét, illetve csirkehúst tartalmazó termékeket, ezek panírozott változatait, valamint a csirkemell csíkok elnevezésű termékek alapanyagai nem pusztán csirkehúst hanem például darált bőrt tartalmaznak.

A gyorsétterem-hálózat szerdai közleménye szerint a McDonald's a versenyhivatali eljárás során bebizonyította, hogy minden tekintetben az érvényes szabályozásnak megfelelően járt el. Ez azt jelenti: valamennyi idevonatkozó belföldi és uniós jogszabályt betartva hirdette és értékesítette termékeit.

A McDonald's továbbá azonnali helyreigazítási kérelemmel fordul a GVH-hoz, ugyanis a versenyhivatal a cég véleménye szerint tévesen tette közzé, hogy a panírozott, és a csirkemell csíkok nevű termékek darált csirkebőrt tartalmaznának. Ezek a termékek egyáltalán nem tartalmaznak csirkebőrt, és ilyen értelmű megállapítás a GVH saját határozatában sem szerepel – állapítja meg a közlemény.

A grillezett csirkehúsos termék tartalmaz csirkebőrt, az anatómiai aránynál kisebb mértékben. A bőr hozzáadására ennél a terméknél azért van szükség, hogy a hús élvezeti értéke megmaradjon, ne váljon szárazzá a grillezést követően – jelzik a tájékoztatásban.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kamazuka
-Kérem, mi tyúkot szolgáltunk fel.
-Igaz a szállító levélen csírke volt megnevezve.S a reklámokon tik volt látható,de hogy nyelvbotlás lenne a kicsün,és a csikün?
jancsipapa
. Nem azt mondja ,hogy a színhúsként hirdetett termékek nem tartalmaztak darált bőrt .Azt mondja ,hogy a szabályoknak megfelelően járt el

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.