A jelenlegi feltételek mellett a Raiffeisen Bank International AG nem válik meg magyarországi leánybankjától – közölte a bank szerdán az MTI-vel.

A Raiffeisen Bank International AG közleménye szerint az utóbbi hetekben alaposan megvizsgálta a Raiffeisen Bank Zrt. megvételére kapott ajánlatokat, és a legutóbbi ajánlat után úgy határozott, hogy a jelenlegi feltételek mellett nem válik meg magyarországi cégétől.

A Magyar Hírlap a múlt hét végén azt írta, hogy osztrák tulajdonú bankok kerülhetnek hamarosan hazai tulajdonba, és az osztrák Raiffeisen magyar leányvállalatára már ajánlatot tett a magyar tulajdonban lévő Széchenyi Kereskedelmi Bank.

A Napi Gazdaság később arról cikkezett, hogy a Raiffeisen International AG igazgatósága kedden dönt az ajánlatról, és a bank már vizsgálja az értékesítés lehetőségét.

Ingrid Krenn-Ditz, az osztrák Raiffeisen szóvivője az MTI-nek kedden megerősítette a cég korábbi (novemberi) közlését, miszerint kaptak ajánlatot a magyar érdekeltségre, de az ajánlatra vonatkozó lapértesülésekre nem reagált.

"A bank kapott ajánlatot az ukrán és a magyar érdekeltségére is, ezeket tanulmányozzuk, többet azonban nem mondhatok" – fogalmazott a szóvivő kedden.

Mindezek után szerdán kora este a bank közölte: nem kíván megválni magyarországi leánybankjától.

A Raiffeisen szerdai közleményében azt is jelzi: "alaptőkéjének átfogó megerősítését tervezi", hogy megfeleljen a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság által kidolgozott új Bázel III Keretrendszer követelményeinek. A Bázel III rendszer új szabályozási normákat és végrehajtási tervet tartalmaz a bankok tőkemegfelelésére és a likviditására vonatkozóan.

A Raiffeisen 2-2,25 milliárd euró közötti összeggel tervezi növelni tőketartalékát. A közlemény szerint az ehhez szükséges tranzakciók mivolta és pontos mérete a bank felügyelőbizottságának további döntésein, illetve a piaci kondíciókon múlik majd. A tőkeemeléshaz szükséges tranzakciókat valószínűleg a következő hat hónapban fogják végrehajtani.

Hozzáteszik, hogy ha szükséges, a Raiffeisen esetlegesen alárendelt tőkeinstrumentumok kibocsátására is hajlandó lesz a következő egy évben, hogy tőkeszerkezetét is tovább erősítse.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
Bíznak a demokratikus erők választási győzelmében!
mariaberta
Végre valami jó hír, mert mint betétes, semmilyen más bankot nem választottam volna, inkább otthoni tárolásra jelentkeztem volna be, még akkor is, ha ráfizetek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.