Tavaly májusban járt le Letenai Mária, az Ady igazgatójának mandátuma. Egyetlen pályázóként a nyáron megint megcélozta az állást, szakmailag támogatták is, de első körben nem nyert – írta a Cink.

A lap szerint az egyik felkért közművelődési szakértő, Török József szerint nem volt rendben a végzettsége. a város jegyzője a kérdésben a megyei kormányhivatalhoz fordult, akik kimondták, hogy Letenai pályázata igenis megfelelt a jogszabályi követelményeknek, és a jelölt az előírt szakmai gyakorlatnak is eleget tett, így nincs akadálya a kinevezésének. A testületi ülésen azonban váratlanul nem nevezték ki, hanem új pályázatot írtak ki.

Az 1992-es kulturális törvény előírja, hogy az összevont intézmény, könyvtár és művelődési ház, vezetéséhez két végzettség kell. A legutóbbi pályázaton hárman indultak el.Zalavári László, a művház igazgatóhelyettese, Munczig Dénesné és Menczer György helyi rendezvényszervező.

A Cink információi szerint kedden összeült Baján a szakmai bírálóbizottság, ahol Papp Gábor jegyző kijelentette, hogy meg van az 5 év gyakorlata Munczignénak. Abba bele lehet számolni a Baja Hangja, helyi rádió, ügyvezetését. Ami igaz, hogy nem kultúrális tevékenység, hanem cégvezetés, de mégis. Na. Városi hírek szerint azóta előkerült még egy papír a Baja Marketing Kft.-től, hogy ott is dolgozott Munczigné és akkor meg már bőven meg van az előírt 5 év gyakorlat.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

A Tündik bündije
Ez már hanyadik ember a Nagy Magyar Felcsúti Kurucgyerek Pártban, akinek nincs megfelelő végzettsége? Számon sem tudom tartani.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nil
Várjunk még egy kicsit hátha lesz több is ... ma nem nehéz igazolásokat, papírokat beszerezni ha kell egy álláshoz - elég sok hír szól erről
szablyafűrész
@Nil: A gengsztermaffia az E.on mellé vett néhány nyomdát is a kellemetlen kérdések kilövésére...
hallgatag
Zsigó maga a kamu...Mr.felolvasó ismétlögép. ( fizetett)
Desischado
Gyerekek, mostantól én is Dr. Desischado vagyok! Kéretik a sok pénzt a számlámra utalni!
ipan54
Megválasztották az uj könyvtárigazgatót ! / grat. Z. Lászlónak/
karma1
Eleg tre' dolog egyeduli indulokent masodiknak celba erni...
Az a masodik kft micsinalt? Szellemi- vagy kereskedelmi gyakorlatot igazolt? Mar megint Baja,... Megint Zsigo...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.