A dolgok jelenlegi állása szerint nem lesz gond, a BKK tartani tudja a március 31-i határidőt az átadásra – mondta a hvg.hu-nak a Budapesti Közlekedési Központ tesztekre rálátó munkatársa.

A szakember szerint rendben folyik a 4-es metró tesztüzeme, hetek óta a csúcsidejű forgalmat imitálják a szerelvényekkel, ezek alapján most úgy tűnik, minden bizonnyal tartható lesz az átadás március 31-i határideje. A lap forrása szerint a szerelvények folyamatosan közlekednek az alagútban 3-4 perces menetsűrűséggel, megállnak minden megállónál, kinyitják az ajtajukat, majd pár másodperc múlva továbbhaladnak a következő állomásra, járnak a mozgólépcsők és a liftek is.

Tarlós István főpolgármester még február 7-én az ATV adásában úgy nyilatkozott, „nincs ember, aki ma megmondja, hogy lesz-e csúszás vagy nem, reméljük, hogy nem lesz semmilyen hiba”, egyébként pedig „a Siemens és Isten kezében vagyunk ebben az ügyben”.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Proli
A szakemberek szerint nincs meg az a futásteljesítmény HIBA NÉLKÜL amit a törvények elvárnak.
Tehát emberek pusztulhatnak meg amiatt, hogy mondjuk hátrafelé indul el a szerelvény (volt ilyen!) és csak a következő megállóban állt meg.
Bármi áron át kell adni NEKIK azt amit amúgy hat kormány barmolt idáig, de a dicsőségben ők akarnak sütkérezni.
Szeretném látni az arcukat akkor ha egy vérbeli profi szakember megtagadná a szerelvény indítását a fentebbi indokokra hivatkozva.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.