Vádat emelt az ügyészség Vadai Ágnes ellen – jelentette be a honvédelmi miniszter.

A demokratikus koalíció politikusát Hende Csaba jelentette fel hűtlen kezelés gyanúja miatt. Vadai Ágnes korábban honvédelmi államtitkárként milliókért bízott meg honlapszerkesztéssel és PR-feladatokkal két külsős vállalkozást, miközben ez – a HM belső szabályzata szerint – a tárca kommunikációs főosztályának feladata lett volna – írja az MNO.hu.

A Központi Nyomozó Főügyészség cáfolta a Hír Tv információit, amely szerint vádat emeltek volna Vadai Ágnes DK-s politikus ellen. Nagy Andrea szóvivő a hvg.hu-nak elmondta: azért sem emelhettek vádat a volt államtitkár ellen, mert nem kérték mentelmi jogának felfüggesztését az Országgyűlésben. A nyomozás egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik.

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Majd kimondja a bíróság, hogy nem követett el semmi
törvénybe ütközőt, de most nagyon kell sározni
az ellenzéki politikusokat, jön a választás !

Tipikus fidesznyik módszer !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Cicamama55
Csak a múltban keresgélnek, gondolom sok jól fizetett Fideszes nyálazza a régi újságokat, s keresgetik az ellenzékről szóló régi híreket! Bezzeg a jelenről, s az elmúlt 4 évről csak a jól betanult dicshimnuszukat szajkózzák! Biszkut is 4 évente előrángatják, addig míg él...Ha bűnösnek találták, miért nem ítélték már el eddig, régen vége lehetne már az ügynek. Fideszes kampányfogás a baloldaliak lealázása, de mit is lehetne elvárni ettől a program mentes párttól?! Nincs semmi ígéretük, sikertörténet lenne a következő 4 évük is, hisz ezt könnyen lehet teljesíteni!
nezelodo
jancsik68

Csak nem kaptad el a kismacska betegséget, és két évtized után kinyílt a szemed?!
Vagy láttad a templomi szokások változását, miszerint régen a hátulsó padsoroktól vándorolt egyre előbbre a sor, kihalásos alapon a templomban. Ebben is jobban teljesítünk, mert rendszerváltáskor új szokást vezettek be, a pártbizottságok egyszerűen átültek a székházukból templomi padsorok elejére. Legalább nyíltan megvallhatták barátságukat a miséző békepapokkal. Na így zajlott le nálunk a rendszerváltás, és a hajdani fizetett párt alkalmazottak mocskolják az egykori kényszerített párttagjaikat, róluk pedig megtudjuk, mekkora ellenállók voltak...
esmeraldana
Minden tolvajt , sikasztót ,pénzherdálót és hazaárulót dutyiba vagy 20 évre !!!
SpamKontroll
@perfekt: A "valóság" mindenkinek más... Az nem egy egzakt dolog...
perfekt
@SpamKontroll: Nem tom melyik kommentre gondolsz.A "valóság "az nem lehet mindenkinek más, az egy és oszthatatlan.A szó néhány jelentése igazolja ezt az állításomast:Egzakt=pontos,szubjektivitást kizáró,egyértelmű,meghatározott,mérhetőadatokra alapozott---stb.Csak vannak kik másként láttatják,,közöttük leginkább,a politika,és a politikusok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.