A Fidesz szerint ha Simon Gábor, a szocialista párt volt elnökhelyettese nem fizeti vissza az összeférhetetlensége idején felvett 39 millió forintos parlamenti jövedelmét, akkor ezt az MSZP-nek kell megtennie helyette.

Gulyás Gergely, a kormánypárt országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy Simon Gábor az elmúlt években egyik vagyonnyilatkozatában sem tüntette fel a titkos bécsi számlán 2008 óta tartott több mint 240 millió forintos vagyont.

Ha emiatt az Országgyűlés megállapította volna az összeférhetetlenségét, vissza kellett volna fizetnie az ez idő alatt felvett parlamenti jövedelmét, 39 millió forintot – magyarázta a Fidesz képviselője, aki szerint Simon Gábor éppen azért mondott le február 13-án (még mielőtt kimondták volna az összeférhetetlenséget) a mandátumáról, hogy ezt ne kelljen megtennie.

A Fidesz most arra szólítja fel Simon Gábort és az MSZP-t, hogy előzzék meg a pénz visszakövetelésének sokéves procedúráját, és fizessék vissza a csaknem 40 milliós jövedelmet. Ha ezt Simon nem teszi meg, az MSZP-nek kell helyette, mert a pártnak is van felelőssége az ügyben, a 39 millió forintért politikai értelemben nekik is helyt kell állniuk – közölte Gulyás Gergely.

Emlékeztetett, hogy a mentelmi bizottság egyébként keresi a fizetés visszakövetelésének jogi lehetőségét, és már megérkezett a testülethez az erről szóló pécsi egyetemi szakvélemény, amely a bizottság jelentésének elkészültekor – amelynek határideje március 31. – lesz nyilvános. Hozzátette, személyes véleménye az, hogy Simon Gábor a lemondással nem mentesülhet a visszafizetési kötelezettség alól.

Gulyás Gergely azt is hangsúlyozta, úgy tűnik, hogy "az MSZP-nek titkolnivalója van az ügyben", a párt és elnöke, Mesterházy Attila nem segíti a helyzet tisztázását.

A Fidesz politikusát arról is kérdezték, hogy az Együtt-PM az Országgyűlés több bizottságának soron kívüli összehívását kezdeményezi arra hivatkozva, hogy a Simon-üggyel összefüggésbe hozott vállalkozó, Welsz Tamás váratlan halála "egy gyanús ügy újabb, gyanús fejleménye".

A kormánypárti képviselő erre azt mondta, egyelőre nem tud olyan információról, amely indokolttá tenné az Együtt-PM által kért egyik testület, a nemzetbiztonsági bizottság összehívását.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
A fidesz meg fizesse vissza 2002-2010 kozotti parlamenti jovedelmuket azokra a napokra amikor nem jartak be a parlamentbe dolgozni. Volt boven beloluk.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
Majd ha ők is visszafizetik az ellopott milliárdokat! Megáll az eszem, ez a kis megélhetési suttyó ossza az észt!
szablyafűrész
A gengszterbanda mindenről pofázik, de még egy pöcök jogszabályi hivatkozást nem tettek közzé, hogy milyen jogi norma alapján lehet visszakövetelni a kest ?

Orbán fizesse vissza azt a pénzt, amit azután is kapott, hogy be sem járt a Parlamentbe !

Oszt'" jó napot !
kiskutyauto
Schmitt Pál plagizáló lopott doktoris hazaáruló fideszes politikusbűnöző, pedig az összes EU képviselői jövedelmét , és államfőit.. még több 10 milliót!!!
nyanya001
Álljon meg a fáklyásmenet !
Mit bizonyítottak be ?
A Fidesz egyben rögtönítélő bíróság ? vagy mi a lósz@r ??
karma1
Tenyleg, hat fizesse is vissza, persze Simon a kasszanal engedje maga ele meszaros lorincet, simicskat, lezerjanot, szijjartot, eltolcsyt, meg me'g mindenkit, akinek a zsebe egy picit sokkal puposabb a kilopott zse'-tol, mint Simone,...
Gyuri Géderről
Szerintem, Simicska - Nyerges duónak és a FIKÁD - nak kellene a hazának visszefizetni 139 milliárd forintot.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.