A vizek szennyezése nemcsak az ottani élővilágot teszi tönkre, hanem az embereknek is súlyos betegségeket okoz – figyelmeztetett Áder János köztársasági elnök a víz világnapja alkalmából a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban tett szombati látogatásán.

Az államfő hozzátette: a világ kórházi ágyainak ötven százalékán olyan betegeket gyógyítanak, akik a fertőző víz miatti betegségektől szenvednek. Erre nem csak a víz világnapján érdemes emlékeztetni a kicsiket és nagyokat – mondta Áder János.

A víz világnapján gyakran szokták idézni azt a már közhelyesnek tekinthető mondatot, hogy "gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan" – és a közös környezeti felelősségnek ezen egymondatos meghatározása mind a mai napig megállja a helyét – hangsúlyozta Áder János.

A köztársasági elnök szerint a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum éppen arra példa, hogy a globális kérdéseken túl lokális tettekre is szükség van. "Néhányan megálmodták, hogy itt a Tisza mentén is meg kellene mutatni, amit máshol nagyon sok helyen láthatunk, csak itt nem tengeri, hanem édesvízi halakkal" – jegyezte meg az államfő.

A Tisza-tavi Ökocentrum 2012 áprilisára készült el 1,9 milliárd forintos uniós támogatással. Fő célja a Tisza és a Tisza-tó élővilágának bemutatása, illetve a térség idegenforgalmának fellendítése. Itt található Európa legnagyobb, csaknem 750 ezer literes édesvizű akváriumrendszere is.

Áder János elmondta: ez a kiállítás – azon túl, hogy elbűvöli a gyerekeket és lenyűgözi a felnőtteket – arra is emlékeztet, hogy mindaz, amit itt látható, a természetben is megtalálható. Úgy fogalmazott: "ha nem bolygatjuk a természetet, fölöslegesen nem avatkozunk be, nem szennyezzük a vizeinket és vigyázunk rájuk, ugyanilyen élettel teli vizeket őrizhetünk meg gyerekeink és unokáink örömére".

A köztársasági elnök kitért a tavaly októberi budapesti víz-világtalálkozóra is, mint hangsúlyozta, a tanácskozás nagy diplomáciai, politikai és szakmai siker volt.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.