Az állami média hírszerkesztőivel nem tudtak interjúzni, érdemi információkat alig kapnak. Összességében nagyon csalódottak az EBESZ-megfigyelők azzal kapcsolatban, amit a magyar választási kampány szereplőivel beszélgetve tapasztaltak - értesült az atv.hu. A Külügyminisztérium meghívása nyomán az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) úgynevezett korlátozott választási megfigyelő missziót küldött Magyarországra március 5-én. A megfigyelők politikusokkal, választási szakemberekkel és szerkesztőkkel beszélgetve igyekeznek tájékozódni a magyar választás körülményeiről. Információink szerint, eddigi tapasztalataik alapján az EBESZ munkatársai meglehetősen csalódottak. Olyat például még a híresen gyenge demokráciákban sem láttak, hogy az állami médiumok hírszerkesztőivel külön-külön nem készíthetnek interjúkat, erre csak vezérigazgatói szinten van lehetőség. A kormánypárti kereskedelmi médiumoknál pedig az a tapasztalatuk, hogy fogadják őket az illetékesek, de...
Választás: csalódott az EBESZ
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- „Agyonnyert meccs volt, nem a jobb csapat győzött” – Márton Gábor kifakadt a vereség után
- Egyetlen sokkoló képen, mit okozott a párizs feletti légtérzár, amit az olimpiai megnyitó miatt rendeltek el
- Katasztrofális körülményekről panaszkodnak az úszók
- Lady Gagát még megvárta az eső a párizsi olimpia megnyitóján, utána viszont elkezdett szakadni, de ez senki kedvét nem tudta elvenni
![Lázár János elnézést kért, és nagy bejelentésekkel készül augusztusban](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/lazar-janos-mti-mathe-zoltan.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 21:48
Lázár János elnézést kért, és nagy bejelentésekkel készül augusztusban
![Végre valami nálunk olcsóbb, mint a szomszédos országokban – Irigykedhetnek ránk](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/benzinar-02.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 21:30
Végre valami nálunk olcsóbb, mint a szomszédos országokban – Irigykedhetnek ránk
![Semjén Zsolt jót humorizált a nem működő kórházi klímákon, aztán hozzátette: "a magyar betegek élete nagyon fontos dolog"](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/semjen-zsolt-mti-veres-nandor.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 20:59
Semjén Zsolt jót humorizált a nem működő kórházi klímákon, aztán hozzátette: "a magyar betegek élete nagyon fontos dolog"
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
![Virágzik a drogbiznisz Magyarországon – Újabb két helyszínen kattant a bilincs a drogkereskedők csuklóján](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/letartoztatas-rf.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 16:57
Virágzik a drogbiznisz Magyarországon – Újabb két helyszínen kattant a bilincs a drogkereskedők csuklóján
![Kokaincsempészt fogtak Röszkénél a pénzügyőrök](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/nav.jpg)
Itthon
- 2024. July 26., 14:14
Kokaincsempészt fogtak Röszkénél a pénzügyőrök
![„VV Fanni vérző holtteste volt a csomagtartóban” – állítja a nyomozó – Újabb megdöbbentő felvétel került elő a gyilkosságról](https://propeller.hu/images/cikk/2024_07/vvfanni.jpg)
Szórakozás
- 2024. July 26., 08:43
„VV Fanni vérző holtteste volt a csomagtartóban” – állítja a nyomozó – Újabb megdöbbentő felvétel került elő a gyilkosságról
A fidesz csal csalasok es trukkok hosszu soraval tudja a hatalmat megtartani, ami a teljes osszeomlasba taszitja az orszagot.
A legjobb pedig amit a jobbikosokrol ir az EBESZ, ezt kulon kiemelnem:
"A megfigyelők többek között a Jobbik politikusaival is találkoztak, ami kapcsán az fogalmazódott meg bennük, hogy egyes szélsőjobboldali országgyűlési képviselők intellektuális színvonala rendkívül gyenge, szerintük Nyugat-Európában elképzelhetetlen, hogy ilyen gyenge képességű politikusok bejussanak a parlamentbe."
Hat itt tart ma Magyarorszag: egy gyorsnaszad sebessegevel hasitunk lefele a szakadekba.