...a vereségért nem az egyes pártok vezetőit kellene okolni, és nem állandóan az „új arcok kellenek” rigmust fújni, hanem kicsit elgondolkodni társadalmunk visszásságain, és ezzel kapcsolatban is elsősorban azon, hogy mit lehet tenni a helyzet javításáért?! Ha ezen a „nyomvonalon” elindulunk, akkor azt láthatjuk, hogy főleg a vidéki emberek esetében a „demokrácia” kifejezés nemigen értelmezhető fogalom. Nem ismerik jelentését, nem érzik súlyát, és nem értik működését sem. A Fidesz-rezsim számára persze éppen így felelnek meg leginkább, hiszen bambán, gondolkodás nélkül megszavazzák az Orbán-hatalmat, mivel csak egy-egy köztévén leadott politikai reklám, vagy lebutított Fidesz-rigmus jut el hozzájuk, és nagyjából ezek alapján hozzák meg voksoláskor is a döntésüket! A választási eredményeken kitűnően látszik: a Kelet-Magyarországon, a vidéki, falusi övezetekben tarolt a Fidesz a leginkább. A nagyvárosokban és főleg Pesten, már nem volt olyan nagy fölénye. Hogy miért? Mert a...

Forrás: koznaplo.blog.hu
Feltöltő: gibgab
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

JAJMÁR
Nem ártana egy "népnevelés" a "népbutítás" ellensúlyozására, ha még nem késő !
gibgab
@JAJMÁR: Lebutítás megy mindenhol, a médiákban, az iskolákban, a politikában, a közéletben. A fidesz-kdnp-nek nem érdeke a kiművelt emberfők sokasága, mert a tisztánlátás veszélyes. Ezért míg ők vannak a hatalomban a köznevelés nem a felemelkedést fogja szolgálni. :((
JAJMÁR
@gibgab: 15:53 Az a baj, hogy ebben "is" sikeresek :(

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.