Kritikus, önkritikus beszélgetésnek nevezte Mesterházy Attila pártelnök a szocialisták szombati választmányi ülését. A politikus három pontban foglalta össze a 2014-es parlamenti választások kudarcát, kritizálta a választási rendszert, és nem elégedett az MSZP strukturális felépítésével sem. Mint mondta, a választási ígéretek nem jutottak el az emberekhez, nem tudták magukhoz vonzani a bizonytalan szavazókat, valamint a Jobbikkal sem tudták felvenni a versenyt. Beszélt arról is, nyitnak a vidék felé, helyi egyeztetések kezdődnek. – Tartalmi, politikai és szervezeti változásokra is szükség van az MSZP-ben Botka László, a szocialista választmány elnöke szerint. Mesterházy Attila a választási vereség miatt az MSZP választmányának azonban nem ajánlotta fel lemondását. A szocialisták október 11-én ülnek asztalhoz legközelebb.
Mesterházy szerint radikális változásokra van szükség az MSZP-ben
Forrás:
Magyar Nemzet
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Fico merénylője elmondta, miért lőtt rá a szlovák miniszterelnökre
- Kizárólag erős idegzetűeknek! Új felvétel került elő a Robert Fico elleni merényletről, tisztán látni mindent
- Kilenc év fegyházra ítélték a többszörös magyar bajnokot
- Vidnyánszky Attila azt mondja, nem tudja, mikor tér vissza a Nemzeti Színházba Szász Júlia és Horváth Lajos Ot...
Nagyvilág
- 2024. May 15., 21:12
Megszólalt Robert Fico támadója – Elmondta, miért lőtt valójában
Itthon
- 2024. May 15., 22:22
Már korábban elítélték azt a fideszes polgármestert, aki jogtalanul lakott az EU-s pénzből felújított orvosi ingatlanban
Itthon
- 2024. May 15., 20:25
Orbán kitálalt: Soros ezért gurítja ide a dollárokat
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 14., 17:06
Vigyázat! Medve jöhet szembe velünk Budapest közelében
Sport
- 2024. May 14., 15:22
Rossi keretet hirdetett: ők mennek az Európa-bajnokságra a magyar válogatottból
Szórakozás
- 2024. May 14., 13:44
Az élet élvezetére biztatott a börtön helyett az Adrián hajózó, itthon milliárdos adócsalás miatt körözött férfi – és kiposztolta!
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás