Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz nem csak a pénzről szól, sokkal inkább a felzárkózásról, illetve a lehetőségekről – mondta Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti (EP-) listavezetője a Belvárosi Szabadegyetem szerdai rendezvényén Budapesten, amelyen rajta kívül még két ellenzéki politikus vett részt.

Szanyi Tibor a beszélgetésen azt mondta: az elmúlt tíz esztendőt úgy tudná összefoglalni, hogy "az elszalasztott lehetőségek időszaka, még akkor is, ha összességében mindenki nyert a csatlakozással".

A listavezető szerint ugyanakkor az elmúlt 10 esztendő fele Európában is válságban telt, és megtépázott mindenkit, ami jórészt arra is visszavezethető, hogy az unió rossz válaszokat adott a gazdasági kihívásokra. Hozzátette, hogy ebből a helyzetből modern baloldali gazdaságpolitikával lehet kilábalni.

"Azon tényleg el kell gondolkodni, mekkora szerepe van a rossz válságkezelésnek abban, hogy (…) feltörtek a náci, homofób, rasszista erők" – mondta Szanyi Tibor.

Az Együtt-PM európai parlamenti listáján szereplő Benedek Márton azt mondta: a magyar kormányok, de leginkább a Fidesz nem voltak képesek az ország érdekeit képviselni az unióban. Sőt, a korrupció miatt az uniós támogatás nagy része egyszerűen eltűnt a "fideszes haverok zsebében".

Hozzátette, hogy mostanában sok olyan ügy volt – beleértve Rogán Antal (Fidesz) vagyonosodását, a Közgép-megrendeléseket és a stadionépítéseket is – amelyeket ki kell vizsgálni.

A Demokratikus Koalíció EP-listájának harmadik helyén szereplő Niedermüller Péter arról beszélt, hogy a Fidesz-kormány tudatosan állítja be úgy az uniót, mint Magyarország ellenségét, miközben "tartja a markát a további támogatásokért", és szerinte a következő négy évben is ez lesz a hozzáállása.

Véleménye szerint ma leginkább az elszegényedés fenyegeti a magyar embereket, mindenekelőtt a középosztályt. Ezért az a szándékuk, hogy olyan programokat indítsanak, amelyek megpróbálják "ezt a rettenetes társadalmi szétszakadást megfékezni" – mondta a DK politikusa.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.