Senkinek sincs kétsége afelől, hogy számos bank elhagyja az országot és kevesebb nagybank lesz a piacon – mondta Nagy Márton, az MNB ügyvezető igazgatója a Portfolio.hu hitelezési konferenciáján.
A jegybankban a bankrendszerben azt szeretnénk látni, hogy rövid távon egészségesebbé váljon az eszközoldal. Hosszú távon pedig azt várjuk el a bankrendszertől, hogy fenntartható gazdasági növekedést támogassa – jelentette ki Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója.
Jelenleg mintegy negyven bank működik Magyarországon, Ezek közül csupán kevés éri el azt a méret, amely mellett nyereségesen tud működni. Igenis lesznek összeolvadások. A jövőképem az, hogy lesz 5-7 nagybank, egymással komoly árversenyt folytatva – tette hozzá Nagy.
A konszolidáció felé elmozdulni elsősorban a nagybankok éri meg – állapította meg Simák Pál, a CIB Bank elnök-vezérigazgatója. A CIB esetében az anyabank úgy döntött, hogy számára az olasz után a közép-kelet-európai piac a második legfontosabb, ennek pedig része a magyar is – olvasható a Portfolio.hu cikkében.
Miről beszélünk pár éve még állami konszolidációért kuncsorogtak.
Akkor a többi bank hogy működhet? Ugyanígy! Viszik ki a magyarok pénzét.
Ott CSESZTE el az összes eddigi kormány (szakemberek?) hogy hagyták ezt a rablást a külföldi bankoknak!
Csak úgy szabadott volna beengedni ide az országba őket, ha csak akkora kamatokkal dolgoznak, mint a saját országukban. Akkor nem itt tartanánk.
De az a szemét MNB a szemét OTP-vel és a szemét kormányokkal nem akartak lemondani a több számjegyes kamatokról! ( külföldi meg hülye lett volna kevesebbért itt lenni)
Példa: vállalkozó felvett hitelt itt Raiffeisentől közel 30%-ra. Kiment Ausztriába, ott felvett 9%-ra szintén a Raiffeisentől és kifizette az itthoni ~30%-os felvételt.
Akkor hogy is van ez? Sajnáljam a bankokat. Nem mennek azok sehova, amíg itt élő emberek vannak.