A devizahiteleknél alkalmazott árfolyamrés tisztességtelen, az árfolyamkockázat tisztességessége azonban csak akkor vizsgálható, ha a pénzintézet nem megfelelő tájékoztatása miatt az átlagos fogyasztó számára a szerződés erre vonatkozó része nem érthető. Az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége pedig nagyon szigorú feltételekhez kötött – mondta ki a Kúria hétfői jogegységi döntésében.

A Kúria hétfői sajtótájékoztatóján Simonné Gombos Katalin, a Kúria polgári kollégiumának szóvivője kiemelte: a döntés alapján tisztességtelen az árfolyamrés, helyette a Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamát kell alkalmazni.

Wellmann György, a Kúria polgári kollégiumának vezetője kiemelte: álláspontja szerint a jogegységi határozatnak az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatos része a legfontosabb, mert a szigorú feltételeknek nagyon kevés szerződés fog megfelelni. A Kúria döntése szerint az egyoldalú módosítást lehetővé tevő szerződési feltételeknek számos, szigorú elvnek kell megfelelniük – mint például az egyértelmű és érthető megfogalmazás, a felmondhatóság és a szimmetria elve –, és ha ezeknek nem felel meg, akkor tisztességtelen a szerződésmódosítás.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dömdödöm
Nem csak az árfolyamrés hanem az egész devizahitel folyósítása is teljesen tisztességtelen és jogellenes volt .Mivel a CHF árfolyam alakulása előre láthatatlan tényező ebben a szerződésben ezért az érintett bankok vezetői és a közjegyzők tiltott szerencsejáték szevezésével és különösen nagy értékre elkövetett csalás bűntettével alaposan gyanúsíthatók .
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dömdödöm
Nem csak az árfolyamrés hanem az egész devizahitel folyósítása is teljesen tisztességtelen és jogellenes volt .Mivel a CHF árfolyam alakulása előre láthatatlan tényező ebben a szerződésben ezért az érintett bankok vezetői és a közjegyzők tiltott szerencsejáték szevezésével és különösen nagy értékre elkövetett csalás bűntettével alaposan gyanúsíthatók .
leszúrt rittberger
@dömdödöm: Ki kényszerített rá hogy felvedd? Ott kezdődik. Ezt a szerencsjátékos halandzsádat meg a legostobább lakótelepi zugjogászok is kiröhögik, ne reklámozd inkább...
dömdödöm
@leszúrt rittberger: attól még hogy a jógászok kiröhögik ember attól még az ha jól belegondolsz mi történt . Teljesen tisztességtelen volt és manipulatív.
olvasd el a régi és új alaptörvényt az állam mit garantál az állampolgárok lakáshoz jutásának érdekében . Oda van írva ,és ebből mi valósult meg hogyan és mi nem . :-(
dömdödöm
@leszúrt rittberger: Másodsorban az egész devizahitel észnélküli folyósítása bedöntötte az egész magyar lakápiacot keresleti oldalon és az ingatlanárak drasztikusan csökkentek ,úgy hogy a devizahitelesek dupla veszteséget könyvelhetnek el ha úgy döntenek ki szeretnének szállni a hitelből és a fedezetként szereplő ingatlanból . Úgyhogy valakik nagyon behúzták őket a csőbe és az ilyen előre átgondolt manipulatív csalás eredménye . Ilyen véletlen nincs túl régóta é:lek hogy ezt bevegyem hogy ártatlan véletlen a negatív tendenciák összejátszása :-(
leszúrt rittberger
@dömdödöm: Az történt, hogy devizahitel mint termék évetizedek óta létezik, és csak a hagosbemondókban óbégató agyhalott zombik üvöltöznek ilyet, hogy "szerencsjáték". Pár éve, az akkori gazdasági helyzetben jobb döntésnek bizonyult a devizahitel, mint a forint hitel. Felvették, nem így lett, nem jött be a spekulánsok számítása, most meg verik az asztalt.

Ezek a tények. Nem is ezen megy a vita, hanem azon, hogy a bankok megfelelően tájékoztatták-e a hitelfelvevőket arról, hogy bizony a devizának vannak olyan tulajdonságai, mint pl. árfolyam. Merthogy a hitelfelvevők azt sem tudták mi az, sőt, a legtöbben azt sem, hogy mit írnak alá.
verőce21
Benne van a jogegységi határozatban, hogy olyan tájékoztatást kellett volna kapnia az ügyfélnek, hogy ha megérti akkor 2. szökési sebességgel távozott volna a bankból. :)

(Annyi pszichiáter viszont a világon nincs, aki ennyi lütyőt meg tudna vizsgálni, hogy átlagos, vagy sem.) :)
Meine Ehre heisst Treue
@dömdödöm: ,,Ha azonban az átlagos ügyfél számára nem érthető az adott szerződésben megfogalmazott árfolyamkockázat, az semmissé teheti a szerződést."

Mi ez a hülyeség??? Aláírás előtt kellett volna körbejárni a történetet. Ha a kuncsaft hülye hozzá, akkor vigye el ügyvédhez. Hihetetlen, ami ebben az országban megy!

Természetes, hogy az adott devizanem árfolyamának mértéke nem előrelátható tényező.
Ezért nem vállalta be a bank, de ezzel a kuncsaftnak tisztában kell vagy kellett volna lenni.
Ezért kellett volna elkerülni.
dömdödöm
@leszúrt rittberger: azért ha lehet különítsük el a spekulánsokat és az első lakáshoz jutókat mert a fiatal házas 1 vagy két gyerekkel kötve hiszem hogy árfolyamspekuláns
:-(
darwin
@Meine Ehre heisst Treue: Most nem az árfolyam mértékéről van /volt /szó,hanem az árfolyamrésről.Nagyon komoly átverés ez is,a többi mellett.Ezen kívül még beszélgethetnénk a hitelekhez kötődő életbiztosítások,az adatkezelés,az ügyintézés frankosításáról is.
Komoly érvágás ez a bankoknak anyagilag és erkölcsileg is.Nagyon sokára fognak annyira bízni az emberek a bankokban,mint a deviza-buli előtt.Van benne jó is.Normális ember nem fog felvenni kölcsönt./majd a normálatlanokból élnek a bankok :) /
dömdödöm
@Meine Ehre heisst Treue: @Meine Ehre heisst Treue: Ezt úgy lehetett volna elkerülni hogy nem adnak boldog boldogtalannak hitelt és jövedelem plafonhoz kötik ,de ez nem kellett nekik elég volt a felvett pénz fedezetéül a szóban forgó ingatlanra bejegyzett jelzálog tehát maga a lakás vagy egyéb ingatlan a fedezet .
Az alacsony jövedelműek lakáshoz jutását pedig az államnak kellett volna biztosítani ( ahogy az alaptörvényben szerepel ) segíteni az első lakáshoz jutni kívánó családokat állampolgárokat önkormányzati bérlakásprogram szervezésének keretében ( nem történt meg ! )
Meine Ehre heisst Treue
@dömdödöm: Mindenki spekuláns, akinek nem kellett a forint hitel és ekkora kockázatot, ilyen rizikó faktorokat be mert vállalni.

@darwin: De, arról is:

www.stop.hu/belfold/bankok-kontra-hitelesek-2--1/1246577/

Eső után köpönyeg...
Meine Ehre heisst Treue
@dömdödöm: Igen, így jobb lett volna a helyzet.
De nem így történt és felvenni sem volt kötelező. Volt egy pénzügyi ajánlat, amit lehet ugyan utólag szidni, de nem volt kötelező élni vele és a leendő adósnak kellett volna észnél lenni, hiszen adott esetben ő jár rosszabbul.
verőce21
A megoldás az, hogy OV. majd jogegységi döntéssel hülyének minősít minden devizahitelest. Ergo egyik sem tudhatta mit ír alá. :)

(A legszebb az, hogy 91%-ig igaza lesz.)
dömdödöm
@Meine Ehre heisst Treue: nem tudtál észnél lenni mert senki nem jós ,volt idő amikor azt lehetett érzékelni minden rendben aztán jött a lehmann -bothers csődje és szépen lassan kezdett összedőlni minden . Szektorpiaci konszolidációk vették kezdetüket munkahely vesztéseket maguk után vonva :-( Az árfolyam elúszott az ingatlanok brutálisan vesztettek értékükből . Csapdába kerültek több millióan 2 év leforgása alatt . azután jött a kormányzat eltökölt hibás gyáva válasza az egész fennálló problémára . A bérlakásprogramból 2014 közepéig nem valósult meg semmi .
Meine Ehre heisst Treue
@dömdödöm: Persze senki nem jós, de erősen benne volt a szívás lehetősége.
Yoda69
@dömdödöm: 13:59-re
Az tudhato hogy kik huztak csobe a devizahiteleseket.
2001-ben orbantahoviktor volt kormanyon, es akkor kezdodott a devizahitelezes.
De nem csak hogy orban jovahagyasaval, hanem meg ra is tettek egy lapattal. Jol megemeltek a forint hitelek kamatait, hogy a devizaba hajszoljak az embereket. Ezt tudatosan vitte veghez a kormany, a bankok pedig eltek a lehetoseggel.
Ha felelossegrol kezdunk beszelni, akkor elsosorban orban es a fideSS felelosseget kellene megvizsgalni.
dömdödöm
egyébként még egy dolog amiról nem beszél senki a bankok ( kivétel nélkül mind )
a valuta mindenkori vételi és eladási árai hűen tükrözik hogy gyorsan sokat akarnak húzni . .Tükrözi azt hogy ők kívülállóak és nem akarnak versenyezni senkivel ,magán tulajdonú valutaváltókkal stb . Az komplett hüje aki ott vált náluk forintot bármilyen devizára vagy vissza . A hüjéken beszedett gyors és átléagosnál nagyobb profitra manipulálnak . Nem hiszem hogy különösebben kellene ez ide ebbe az országba .
1magyar
Ha a kormány nem kötelezi a bankokat ezen összegek visszafizetésére - rendeletben - akkor szart sem ért a jogegységnyi határozat sem.
Mert meg kell szervezni a devizahitelesek perét, minden ember egyenként nem perel.
hattorihanna
Kikérem magamnak hogy spekuláns lennék,meg még sok másik ember nevében is.Semmilyen hátsó szándék nem vezérelt,csak annyi hogy tapasztalatlanul elhittük az ügyintézőnek hogy ez a legjobb hitelkonstrukció.Pont lakásvásárlás előtt voltunk ekkortájt és megszívtuk,szerencsére nem nagy összeggel.De igazat adok abban hogy amikor valamit háromszorosan fizettetnek vissza,méghozzá úgy hogy devizának még csak nyomát sem láttuk,az uzsora,árfolyam ide vagy oda.Máshol ugyanezért bezárták a bankárokat,itt meg csakis az embereket okolják.Pedig a bank is ugyanolyan hibás,hisz ő erőltette ezt a tipusú hitelt,a forint hitel helyett.
Csizmás Kond
Tehát minden olyan szerződésnél ahol külön méretű írásjeleket (apróbetűs) használtak átverésnek számít.
1magyar
Lesz kedvem beperelem a Merkantilt, hogy egy jogtalan felszólító levelet is kereskedelmi árréssel küld ki, 800.-ft/db.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.