"Orbán minden módon kedvében jár Putyinnak" – így fordította a szemérmes MTI a lengyel Jacek Krawiec szavait, ami ma bejárta az egész sajtót, és eredetileg valahogy úgy hangzott, hogy Orbán leszopta Putyint.

Orbán Viktor magyar miniszterelnökről és Hernádi Zsoltról, a Mol elnök-vezérigazgatójáról is szó esik abban az illegálisan lehallgatott és a Wprost lengyel hetilap által hétfőn nyilvánosságra hozott beszélgetésben, amelyet Jacek Krawiec, a PKN Orlen lengyel olajipari nagyvállalat elnöke és Wlodzimierz Karpinski kincstárügyi miniszter folytatott idén januárban egy varsói étteremben – írta a távirati iroda.

A közéleti hetilap hétfői nyomtatott kiadásában megjelent beszélgetésben Karpinski a volt kincstárügyi miniszterhelyettesre, Alicja Kornasiewiczre hivatkozva arról beszélt, hogy a Mol és a magyar kormány szívesen megszabadulna az INA horvát olajtársaságban meglévő részesedésétől. A lap ismerteti az INA kapcsán kialakult magyar-horvát konfliktust. Kornasiewicz felvetette, hogy a lengyelek esetleg megvásárolnák a magyar részesedést, de Krawiec szerint ekkora összegre (a szöveg szerint 15 milliárd, de a pénznem nincs megadva) a PKN Orlennek nem telik. Krawiec elmondja, hogy volt Hernádinál, aki azt mondta neki, hogy az oroszoknak adnák el a részvénycsomagot.

A továbbiakban csatlakozik a két beszélgetőhöz Zdzislaw Gawlik kincstárügyi miniszterhelyettes, majd a beszélgetés ismét Magyarországra, illetve Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin orosz elnök viszonyára, valamint Hernádira terelődik.

Krawiec obszcén kifejezéseket használva azt mondja, hogy Orbán minden módon kedvében jár Putyinnak. A kormányfő az oroszokkal építteti meg a két újabb magyar atomreaktort, 10 milliárd euró hitelt vesz fel az oroszoktól, és természetesen "megcsinálja" a Déli Áramlat gázvezetéket is, annak ellenére, hogy az Európai Unió ezzel nem ért egyet – tette hozzá.

Krawiec ezután ismét Hernádiról kezd beszélni. A Mol vezére Budapesten tartott találkozójukon a bíróság eljárással kapcsolatban azt mondta neki, a jogászai olyan megoldást találtak, hogy ha bármelyik EU-tagországban büntetőeljárás indul ellene, és felmentő ítélet születik, akkor az összes EU-tagországnak el kell ismernie ezt az ítéletet. Arra a kérdésre, hogy az eljárás Magyarországon fog-e lezajlani, Hernádi – a lengyel politikus szerint – igennel válaszolt. Krawiec erre azt mondja, hogy az ügy két-három évig is elhúzódhat, mire Hernádi úgy reagál, hogy áprilisban meglesz az ítélet.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
"Orbán minden módon kedvében jár Putyinnak" - vagyis orálisan kényezteti az orosz medvét.

Paksi atom és a buzilobbi.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.