Térbeli kirekesztés, rendőri erőszak, rabszolgamunka és minden más, amit sporteseményekkel legitimálunk

A nagyobb sporteseményekről, Európa- és világbajnokságokról, az olimpiákról szeretünk úgy gondolkodni, mint a béke szigeteiről, ahol a társadalmi problémákat felváltja a gyermeki öröm, a felhőtlen szurkolás, a közösséghez tartozás, a „közös” siker élménye. Ehhez hozzásegít a mindent ellepő marketing kampány, a társadalmi nyomás, a kinek drukkolsz, az ugye nézed a meccset, és a kocsmázások alatt a képernyőre tapadó üveges szempárok látványa. Míg a felcsúti stadionon felháborodunk, és mémeket osztunk meg arról, milyen jó lett volna, ha az arra költött forrásokat nem házi stadionra és a Közgép vezetőinek állami eltartására költené a kormány, hanem például oktatásra, szociális ellátásra, úgy abban az esetben, amikor ezek a folyamatok külföldön zajlanak le, ezek a gondolatok fel sem merülnek. Pedig az olyan nagyszabású sportesemények, mint az olimpiák, világbajnokságok, amelyek heti néhány órás kikapcsolódást jelentenek a kedves tévénézőnek, komoly társadalmi károkkal járnak, függetlenül attól, hogy latin-amerikai, európai vagy ázsiai országokban szervezik azokat. A cikkben most ezeket a folyamatokat és következményeket veszem sorra abban reménykedve, hogy a kilakoltatott családoknak, a rabszolgaként tartott munkásoknak és a rendőri erőszak áldozatainak végre annyi érzelmi energiát szánunk mint amennyit egy pályán guruló labdára. [...] Bővebben!