Soha senkitől nem kértem és nem kaptam pénzt – jelentette ki a szocialista Hiszékeny Dezső csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón, miután Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta az Országgyűlés elnökénél a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

A Legfőbb Ügyészség közleménye szerint a mentelmi jog felfüggesztésére a vesztegetés és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként tett indítványt a legfőbb ügyész.

Az ellenzéki politikus közölte, a konkrét ügyről nincsenek információi, arról a sajtóból értesült ő is. Hiszékeny Dezső azt mondta, lemond mentelmi jogáról és áll a nyomozó hatóságok rendelkezésére.

Az ügyet úgy értékelte, hogy a legfőbb ügyész a köztársasági elnök helyett meghirdette a választási kampányt. Hozzátette: a forgatókönyv "unalomig ismert", politikai megrendelésre különböző intézmények, szervek azon kezdenek el dolgozni, hogy valakit lejárassanak. Jelen esetben is ez történik – jelentette ki.

Hiszékeny Dezső hangsúlyozta, nem követett el bűncselekményt. Katonacsaládban nőtt fel, ahol nagyon fontos volt a tisztesség és a becsület – fogalmazott. Azt mondta, a becsületében akarják megalázni, ezért meg kívánja védeni magát.

Az országgyűlési képviselő szerint sokaknak szúrhatta a szemét az, hogy szóvá tette, a nemzeti mobilfizetési részvénytársaság be akarja csapni az embereket. Azt is kifogásolta, hogy milyen színvonalon dolgozik az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága – tette hozzá.

"Azt gondolom, hogy a hatalom el akar némítani. Nem fogok csendben maradni" – jelentette ki.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
"Az ügyészség szerint Hiszékeny Dezső cselekménye vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette megalapozott gyanújának megállapítására alkalmas."
Állítólag pénzt kért, de nem kapott. Akkor hol a vesztegetés?
Az idézett mondat pedig ennek is ellentmond, azt sugallja, hogy a képviselő vesztegetett meg valakit!

Nagyon "értelmes", olyan nyögve nyelős!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.