Kozmann György kenust, világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes sportolót jelöli polgármesternek a Fidesz paksi szervezete – közölte a Tolna megyei város Fidesz-szervezete kedden, késő este az MTI-vel.

A közlemény szerint a 36 éves Kozmann György aktív sportolóként ötször nyert világbajnokságot, négyszeres Európa-bajnok; megbecsült tagja Paks közéletének, a város díszpolgára, tagja a Magyar Olimpiai Bizottság környezetvédelmi bizottságának.

A polgári oldal polgármesterjelöltje jó esélyekkel indul az őszi választáson, tekintetbe véve, hogy a városnak eddig is Fidesz-KDNP-s többsége volt a képviselő-testületben, valamint a várost hosszú ideje jobboldali politikus irányította – olvasható a közleményben.

Kozmann György – a közlemény szerint – a jelöltállításkor azt mondta, "új korszak következik Paks életében. (...) Mondhatnám azt is, hogy mi, paksiak a jövőben egy hajóban fogunk evezni."

A Fidesz paksi szervezetének közleménye kitér arra is, hogy Kozmann György elkötelezett egy XXI. századi modern, európai város megteremtése mellett, így fontosnak tartja az atomerőmű bővítését, amely "évtizedekre újabb lökést adhat a város fejlődésének, a munkahelyek megőrzésének, a családok biztonságos megélhetésének". Paks polgármestere jelenleg Hajdu János (Fidesz).

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
leberk
@Senara: Talán előbb meg kellene tanulni magyarul!!!
Fradigege
Ő paksi? Egyébként, mint élsportoló nem igazán tud elhelyezkedni a sport után. Egész életében ennek élt, így kimaradtak dolgok az életéből. Iskola, munkahely, tapasztalatok. Valahogy el kell indulni és el kell helyezkedni az életben. Erre jó a fidesz. Jól benyalunk neki, már is van állás ajánlat. Segget csinálunk a szánkból, aztán van zsíros állás. Most indul el viktórió a gyurcsányi úton. A siker sportágakat anyagilag leszadálja. A zselézett hajú k'rvákba pedig tolja a lóvét rendesen, előfordul itthon 6:1-re kikapni. Meg 3:1-re a labanc fiókák ellen kapitulálni. Arra költsünk.
Desischado
Ha fideszes, nincs miről beszélni. Én biztos nem szavazok egy nyaloncra!
m.macskosz
"Mondhatnám azt is, hogy mi, paksiak a jövőben egy hajóban fogunk evezni."
Addig nincs gond, amíg a víz nem rádióaktív...
Senara
@leberk: @Senara: Talán előbb meg kellene tanulni magyarul!!! Jaj de szégyellem magam Grécsi tanár úr ... egyébként annyira tudok magyarul , mint Skicc palibácsi igaz , álamfő :-)) nem lehetek :-))).
Control
CELEBEK a politikában! (A közember nem Közönséges ember.)
Négy évvel ezelőtt a fidesz ellenében, de komoly "támogatással" AKART polgármester lenni. Most még nagyobb "támogatással" még nagyobb éhséggel AKAR polgármester lenni.
Ez így teljesen rendben van... (?)
Egyébiránt nyilvánvaló, hogy nem ellenzi a bővítést, hiszen ez hivatalból kötelező neki, mert ugye érettségivel a kezében vezérigazgatói FŐtanácsadó… jelentős tudással és tapasztalattal a lapátjában.
ez nem biztos, hogy csak őt minősíti.

A helyi képviselőjelöltjei is hasonló tapasztalatokkal rendelkeznek… A kőműveseknek legalább már van szakmájuk. Azt a betyárját, de hülyére vesznek minket!
Kár érte, kiváló ügynök volt.

Érdekelne, hogy hogyan lehet ilyen zsíros manager pozícióhoz jutni ma Magyarországon?
És tanítani kéne ezt a gyerekeknek is, hogy tudják, mitől döglik a légy!
Valaki írhatna egy siker oknyomozó cikket belőle…

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.