A szegedi általános iskolából azért érkezett bejelentés a rendőrségre, mert egy diák bántalmazta a tanárát.

A Police.hu azt írja, a 6. osztályos tanuló testnevelés óra alatt az udvaron cigarettázott. Amikor az oktató el akarta venni a fiútól a cigit, ő ellenállt. A tanuló a füstöt a tanárnő arcába fújta, majd többször ököllel arcon, valamint háton ütötte és megrugdosta.

A nyomozók a gyermekkorú diákot tanúként hallgatták ki.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
szöszmösz
Megteheti minden következmény nélkül. Nem az első eset és a rasszista vádtól való
félelemtől már nyikkanni sem merünk.
KERKA
@feri57: érdekes, hogy ilyen cikkeknél azonnal előkerülsz. Amúgy milyen néven lapítasz itt közöttünk?
"kapott és tanulhatott belőle"-te is azok közé tartozol, akik nem a morálra, helyes magatartásra tanítod a gyerekeket(gyerekeidet) hanem arra, hogy üss-vágj! Na ezért tartotok itt, és itt tartasz te is
Csizmás Kond
Ott helyben amputálni a lábát.
Inkább fizetni egy életen át a nyomoréknyugdíját mind hagyni, hogy gazemberként viselkedjen.
miazavalami
@darwin: Mit beszélsz? Cserdiákok??
Ők a nemzeti erőforrásaink! Nem tudtad? Orbán pedig megmondta.
Feraj49
Azonnal EGYHÁZI iskolába küldeni az ilyen gyereket. Reggel mise,délben mise.
Isten -vagy a pap-majd jóra és szépre tanítja,és ha nem viselkedik jól,villámokat küld rá ! Hisz isten haragjától majdnem mindenki fél ! Nekem sanyarú gyerekkorom volt.Ha rossz voltam körmöst kaptam,meg "kokit" a fejemre,esetenként egy fülhúzást. El sem mertem mondani otthon a csínytevésemet. Akkor most pereljem be a volt tanáraimat esetleg kártérítést is kaphatnék.
Ejnye-bejnye ezek a tanárok nem hagyják dohányozni ezt a "szegény" iskolába időnként járót.
Tudom mi volt a baj,-nem kínálta meg a cigivel a tanárnőt !
feri57
Az agresszív tanárokat kellene átnevelő táborba küldeni, ott megtanulhatnák, hol lakik az Atya úr Isten

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.