Rikárdó és én

Micsoda dolog ez? Megkérdőjelezni, milyen alapon vállal gyereket – 23 évesen a harmadikat! – valaki, mindezt ráadásul a gyerekért való aggódás álszent mázába csomagolva? Miért nincs bennünk belátás, segítő szándék még az ünnepek utáni eufóriában sem? Mindenki degeszre ette magát, elköltött egy rakás pénzt méregdrága ajándékokra és nem maradt semmi, egy kicsike szeretet vagy emberség sem a fa alatt? Hiszen, ha ez a gyerek nem Rikárdó lenne, hanem, teszem azt, Hunor vagy mondjuk Tamás, és így lenne édesanyjának harmadik szülötte, valószínűleg büszkén, ellenpéldaként emlegetnék az ő édesanyját, aki lám-lám – mint a régi szép időkben – önmegvalósítás helyett azt teszi, ami a dolga és amire honatyáink is felszólították őt több ízben. Hányszor hallottam várandósan, milyen helyes, hogy fiatalon mentem férjez és, hogy még huszonévesen gyereket vállalok. Mert harminc felett az már késő, akkor már nem úgy működik a női test, de nem ám! Vérlázítónak, felháborítónak tarom ezt, ami a...