Bűncselekmény gyanúja is felmerült annak a középkorú nőnek a halálával kapcsolatban, aki otthonában vesztette életét még kedden Győrben. A Kisalföld szerint a 49 éves nő orális szeretkezés közben fulladt meg.

A rendőrség a történtek tisztázására közigazgatási hatósági eljárást indított és igazságügyi orvosszakértői boncolást rendelt el. Gondatlanságból elkövett emberölés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nő 60 éves élettársát gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi szabadlábon védekezik – közölte a rendőrség szerdán.

A Kisalföld korábban azt írta, nem szokványos esethez riasztották a mentőket kedden délelőtt. Egy asszonynak állt le a szíve és a keringése – mint kiderült aközben, hogy élettársával szeretkezett. A lap azt is tudni véli, megfulladt az asszony orális szeretkezés közben.

Hogy pontosan mi történt, azt majd csak az orvos szakértői vélemény tudja megállapítani. Az újság által megszólaltatott jogász szerint azonban nehéz elképzelni, hogy valaki megfullad anélkül, hogy bármi jelét adná annak, hogy nem kap levegőt.

66 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Feraj49
Ahogyan a gyerekek igyekeznek utánozni egy film szereplőit,ugyanúgy akarják egyes felnőttek is kitapasztalni a szex filmekben látott figurákat.Csak ott egy egész stáb felügyeli a történteket, és beavatkoznak hogy ne történjenek "balesetek". Másképpen annak a stúdiónak "annyi lenne".Anyagi kártérítés a csillagos eget veri.
Bármi is történt az igazságügyi orvosszakértő megtudja állapítani a halál okát.
Más : lehet,hogy ez a hír egyeseknek " jó buli",azért nem ártana a személyiségi jogokra is odafigyelni,nem is beszélve az elhunyt hozzátartozóira.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
freemanpetya
Csirmány, mikor akarsz normális, civilizált nickkel és avatarral megjelenni? Ha magyar lennél (látszik, hogy nem vagy az) akkor magyar huszárindulóból vagy magyar katonai indulóból vett részlet lehetne a nicked, nem pedig egy másik nemzet, bűnös és Németországban is szigorúan tiltott náci-német köszöntési formája. Ha német vagy, akkor miért turbómagyarkodsz? Ha meg turbómagyar vagy mit németkedsz, talán kétkulacsos vagy? Identitása csak egy lehet az embernek, de arra büszkének kell lennie, mert ha nem büszke rá, akkor kezd el más identitásokat utánozni.
verőce21
@mariaberta: (19:24) Szájzárat a pasas? - Én nem olvastam semmi ilyet.
(Talán örök hallgatást fogadott, mint az élettársa?) :o
mariaberta
@verőce21: Valami olyat olvastam, hogy ő nem engedte el a nőt. De hát a nőt hol tartotta fogva? Elképzelésem szerint csak egy helyen!
mariaberta
@verőce21: Mert Te olyan naiv és tiszta lélek vagy.
dömdödöm
bíróságon bizonyításkor ? Ügyész vegye elő és mutassa meg amitől az áldozat megfulladt

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.