Az oktatást nevezte a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok felzárkózása leginkább jövőbe mutató pillérének egy keddi budapesti fórumon az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára.
Langerné Victor Katalin hangsúlyozta: a felzárkózáshoz nem elég a jó oktatás és a jó pedagógus, az óvodától az egyetemi szakkollégiumokig tartó esélyteremtési rendszer sikeréhez a támogató családi hátteret is meg kell teremteni.
Megjegyezte: a hátrányos helyzetű csoportok szegregációja "nagyon komoly rákfenéje az együttélésnek és az oktatásban való előrejutásnak". Jelenleg csak próbálkozások vannak azon helyzetek kezelésére, ahol a hátrányos helyzetűek magas aránya miatt "már nincs hova integrálni" őket.
A helyettes államtitkár megemlítette: nem etnikai alapon közelítik meg az esélyteremtés témáját, hanem próbálnak mindenkin segíteni, aki erre családi, társadalmi háttere miatt rászorul; a cél az, hogy mindannyian bejussanak ezekbe a programokba, és motiválják őket a bennmaradásra, amikor morzsolódni kezd akaraterejük.
Kállai Ernő korábbi kisebbségi ombudsman, a tanácskozás szervezője, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársa arról beszélt: Magyarországon a nem romák körében az 1950-es évek elejére "gyakorlatilag teljessé vált az oktatás", míg a romáknál egy gyors ugrással az ötvenes-hatvanas évek után, a telepfelszámolásokkal párhuzamosan történt meg mindez.
Ugyanakkor, jegyezte meg, az iskolába járással nem feltétlenül járt együtt az abban rejlő sikerélmény, s miközben a nyolc osztály elvégzése a továbblépés esélyén túl már semmire nem elég, a roma fiatalok pályája rendszerint épp a középiskolába átlépésnél bicsaklik meg.
"Az egyre kevésbé képzett emberek egyre kevésbé képesek belépni a rendes munkaerőpiacra" – mondta, hozzátéve, a többségi társadalom asszimilációs elvárásaira sok roma igent mond, de nincs "ajánlat, asszimilációs út" ennek megvalósításához.
Új hozzászólás