A Randstad Workmonitor nemzetközi felmérést készített 34 országgal, mely szerint a magyar munkavállalók nagy része a bevételének mindössze 5 százalékát teszi félre nyugdíjas éveire – tette közzé a 168 Óra Online.
Ez sokkal kevesebb, mint amennyit a kutatásban résztvevő többi ország lakói meg tudnak takarítani. Míg a külföldön élők saját jövedelmük minimum 10 százalékát teszik félre nyugdíjas éveikre, addig a magyarok az államtól és munkáltatójuktól várják az időskori boldogulást.
Kiugrunk viszont a többiek közül abban, hogy az országban élő válaszadók közel 77 százaléka gondolja úgy, hogy a nyugdíjba vonulása után is dolgoznia kell majd. Minden hatodik válaszadó arra számít, hogy 70 éves kora előtt nem fogja abbahagyni a munkát és csupán a 41 százalék gondolta úgy, hogy 65 éves koráig vissza fog tudni vonulni. A felmérésből az is kiderült, hogy a magyarok túlnyomó része szerint az 55 évnél idősebbek is ugyanúgy el tudják végezni a munkájukat, mint a fiatalabbak és betegszabadságra sem mennek náluk többször. Viszont szerintük az új dolgokat már nehezebben tanulják meg, ami kihathat a munkavégzésre. Mindezek ellenére Magyarországon az 55 évnél idősebbek hosszú távú foglalkoztatását célzó program a munkáltatók csupán 39 százalékánál elérhető, amely valamivel alacsonyabb a globális átlagnál.
A felmérés során 2015. január 21. és február 5. között több mint 400, 18-65 éves – legalább heti 24 órában foglalkoztatott és fizetett – magyar dolgozó válaszolt a kérdésekre.
12 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ebben Kádár és Orbán népe nagyon hasonlít egymásra.
Már nem azért, de Kádár idejében jól működött a nyugdíjrendszer. Mindenki kivétel nélkül megkapta ami járt neki. Most olyan is kap, aki sohase dolgozott.
Na az is egy löttyedt, fenntarthatatlan valami volt.
(a magánnyugdíjamat persze nekem is faszányosan elköltötték tyúkkonzervre meg stadionra)
Na igen. Ez a rendszer meg fejlődik, virágzik, mindenki legnagyobb megelégedésére.
Így azért könnyebb volt kifizetni a nyugdíjakat.
Egyébként a nyugdíjhoz most is legalább 20 év jogosultsági idő kell, az, hogy szociális okokból "nyugdíjszerű" segélyt a többiek is kapnak, az indokolt.
Abban is van ám különbség, hogy amíg az állam adott szinte mindenkinek munkát, addig nem fordulhatott elő, hogy feketén dolgozik valaki évtizedeken keresztül a munkaadójának köszönhetően, miközben nem szerez nyugdíjjogosultságot.
Azért mostanában láttunk már ilyet. :)
(alkalmazottakról beszélek, akik többnyire nem szólhatnak bele, hogy mekkora összegre, hány órára jelentsék be őket)
Így igaz, de az utóbbi nem a Kádár rendszer bűne..
- mese, hogy az államtól várják a gondoskodást 25 év gengszterizmus után, egyszerűen nincs mit félreteni ! B****átok meg !
Lassan a (nem) cba-s párizsi is tuningolt kajának számít, a tepertő is drága, húst csak akkor éreznek, ha szájukba repül a légy !
Idevezetett a "nem a zemberek fizetik meg " és akkor még egyéb kiadásról nem is szóltam ! Azanyátokpiszkosúristenitrohadtmocskostetvesrablóbanda !
Új hozzászólás