Ezért járt Szijjártó Moszkvában! Megszületett a megállapodás Oroszország és Magyarország között földgáz- és kőolaj ügyben

Megszülettek a megállapodások Oroszországgal Magyarország földgáz- és kőolajellátásának ügyében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Moszkvában.

Szomorú, de a magyarok döntő többsége úgy gondolja: a hatalmon lévők bármit megtehetnek

Egy friss kutatás világított rá arra, hogy a magyarok döntő többsége szerint a hatalmon lévők bármit megtehetnek.

Bajban a hazai kiskereskedelem: mi, magyarok egyre kevesebbet vásárolunk

Legyen szó élelmiszerről, üzemanyagról vagy a nem élelmiszer-kiskereskedelemről, a magyarok kevesebbet vásárolnak, mint korábban.

"Senki sem akar már a magyarokkal találkozni" – A szlovák, a lengyel és a cseh vezetők teljesen kiakadtak Orbánra

A régi V4-es szövetségesek körében is mélyen elítélik a magyar kormány Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatos viselkedését.

Kaszab Zoltán: El a kezekkel a kárpátaljai magyaroktól!

Annyi mindent át kellett már élniük a kárpátaljai magyaroknak nemcsak az elmúlt 30, hanem az elmúlt egy évben is, a háború árnyékában.

Megrohamozták a magyarok a külföldi országok benzinkútjait, mert ott olcsóbban lehet tankolni

A szomszédos országokban olcsóbban lehet üzemanyaghoz jutni, mint nálunk.

Most a lengyelek vétózhatják meg, hogy Magyarország hozzájusson 2300 milliárd forint EU-s pénzhez

Négy uniós diplomata is megerősítette ezt a politico.eu hírportálnak.

Novák Katalin meglépte! Magyar állampolgárságuktól fosztott meg kárpátaljai embereket

A Magyar Közlönyben hozták nyilvánosságra a döntéseket. 

Hatalmas siker! 4 arannyal zárták a magyarok a sárkányhajó-világbajnokságot

Huszonhét érmet, közte négy aranyat nyertek a magyar egységek a racicei sárkányhajó-világbajnokságon.

Éljen Kompország, Adyt egye meg a fene - Szombati Lendvaiság

Lendvai Ildikótól nem idegen a csípös irónia nyelve, de soha nem sértésre, sokkal inkább figyelemfelkeltésre használja írói vénáját.

Egyre csak nő az Ausztriában dolgozó magyarok száma, ez már rekord

Az Ausztriában dolgozó magyar munkavállalók száma még sohasem volt ilyen magas.

Julianus barát igazából ezért kereste meg a keleten maradt magyarokat

„Magna Hungariát, a keleten maradt magyarok országát a mongolok teljesen megsemmisítették.

EU-s szinten a magyarok éreznek legkevésbé szimpátiát az ukránokkal szemben

A magyar válaszok több ponton is nagyon eltérnek az EU-s átlagtól.

A magyarok ellen hozott egy törvényt Szlovákia, de nem a tervek szerint sült el a dolog

A szlovák állampolgársági rendelkezés azt célozta, hogy a magyarok elveszítsék szlovák állampolgárságukat.

Ég a (zsír) pénz! - 170 milliárd -170.000 millió- forinttal csökkent az új-leggazdagabb magyarok vagyona

A Forbes minden év elején elkészíti a legvagyonosabb magyarok listáját.

Nekiment Ukrajna a kettős állampolgárságú kárpátaljai magyaroknak

Megtiltják a kettős állampolgárok bármilyen hivatalviselését az országban - derült ki egy csütörtök este kihirdetett elnöki rendeletből.z elkövetkező két hónap során az ukrán kormány a nemzetbiztonsággal, Ukrajna Védelmi Szolgálatával (SZBU) közösen felméri, hogy hány kettősállampolgárt érint a rendelet, majd fél éven...

10 magyart menekítettek ki Kijevből, köztük a magyar nagykövetség munkatársait

Mindezt Szijjártó Péter jelentette be. 

Közösségi adománygyűjtés indult, hogy az angliai magyarok eljussanak a szavazófülkékbe

Egész Angliában mindössze két helyen tudnak szavazni a kint élő, de magyar lakcímmel rendelkező magyarok, ezen segítene Diaspora Aid nevű civil szervezet.

Aggasztó! Nem alszanak jól a magyar tinédzserek

Magyar Alvás Szövetség súlyos alvásszokások kialakulására figyelmeztet közleményében, amit az MTI közölt. A szövetség szerint csökken az alvásra fordított idő abban a korosztályban, amelyik már nem gyerek, de még nem is felnőtt.

Januárban soha nem látott mennyiségű áramot fogyasztott Magyarország

A legfrissebb adatok szerint soha nem fogyasztott még annyi áramot egy hónap alatt Magyarország, mint idén januárban, a fogyasztás elérte a 4470,9 gigawattórát (GWh) – tette közzé a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. a honlapján csütörtökön.

Szembenézés - Az új év első napjaiban érdemes tükörbe nézni!

A Szabad Európa december 25-én tette közzé szomorú kvízjátékát, amely voltaképp sajátos szembenézés – önmagunkkal.

A magyarok negyede éjszakai bagoly

magyar emberek negyede éjszakai bagolynak vallja magát, több mint harmada pedig az éjszaka nyugalmát kihasználva dolgozik vagy végez feladatokat.

Tudtad hogy az emailt és a színes tévét is a magyaroknak köszönheti a világ? - TechWorld

Rövid összeállítás azokról a fantasztikus tech újításokról, amelyeket magyar tudósok tettek az asztalra. Magyar találmányok!

Minden magyart hazahoztak Afganisztánból

A Magyar Honvédség különleges műveleti csoportja minden magyar állampolgárt hazahozott Afganisztánból, akiről tudomása volt, és az akció során összesen 540 embert – magyar, amerikai, osztrák és afgán állampolgárt – menekített ki – közölte a honvédelmi miniszter csütörtökön, rendkívüli sajtótájékoztatón.

II. Erzsébet királynő üzent a magyaroknak augusztus 20-a alkalmából

Idén pedig egy különleges személy is megemlékezett nemzeti ünnepünkről! Maga őfelsége II. Erzsébet királynő üzent a magyar népnek és Áder Jánosnak.

Már Frankfurtban van az Afganisztánból kimentett 26 magyar

Csütörtök hajnalban megérkezett a németországi Frankfurtba az 26 magyar állampolgár, akiket Afganisztánból menekítettek ki repülőgéppel – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.

Elhagyta Kabult a 26 kintrekedt magyart hazaszállító repülő

A pápai NATO-bázis egyik gépe hozhatja haza a 26 magyart, akik a holland nagykövetség védelmét látták el. 

26 magyar Kabulban rekedt, pedig a Külügyminisztérium azt mondta, nincsenek magyarok Afganisztánban

Huszonhat magyar várja Kabulban, hogy elhagyhassa a tálibok kezére került várost. Hétfőn még azt állította a külügy, hogy nincsenek magyar állampolgárok Afganisztánban, a HVG-hu úgy tudja, a magyarokat britek segítik majd kijutni az országból.