Valótlanságnak nevezte Győr polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökséget vezető miniszter állítását, miszerint a győri önkormányzat pénzt fektetett Quaestor-kötvényekbe.
Borkai Zsolt kijelentette: nem érti, miként lehet az, hogy Lázár János „tájékozatlanságából fakadóan, vagy bármi mástól vezérelve” valótlanságot állít, amellyel a város 130 ezer lakosát, a város vezetését és személyesen őt "negatív helyzetbe hozza”.
Emlékeztetett: a győri önkormányzat április elején már tudatta, hogy nincs értékpapírja a Quaestor Zrt.-nél.
Borkai Zsolt hangsúlyozta, kikéri magának, hogy valaki hazugsággal vádolja őt és a várost.
A politikus a sajtótájékoztatón három dokumentumot is bemutatott, amelyek megfogalmazása szerint maximálisan igazolják, hogy Győr csak államkötvényt vásárolt. Az egyik dokumentum egy idén január 13-án kelt adásvételi szerződés, amelyből kiderül, hogy az önkormányzat államkötvényt vásárolt.
A második dokumentum az Államadósság Kezelő Központ Zrt. honlapjáról származik, amely az államkötvény megvásárlását igazolja. Borkai Zsolt közlése szerint ezt az iratot a sajtótájékoztató előtt húsz perccel nyomtatták ki. A harmadik dokumentum a Keler igazolása, amelyet április 3-án egyszer már bemutattak.
12 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A testre szabott kártalanítási törvény miatt az egyedi kockázatok végül eliminálva lettek. Átlag feletti hozam, alacsony kockázat: ez minden befektető álma. :)
Borkai erről a variációról, ill. ha ez a helyzet, akkor merre is vannak azok a kötvények, arról elfelejtett szólni.
Épp olyan simlis politikussá sínylett, mind a többi nyalonc. A Szeretett Vezető gyakorlatát követve közmondással zárom: "Aki a korpa közé keveredik (még ha ideig óráig jól is érzi magát) megeszik a disznók."
Vannak még bőven piramisjátékok az országban, csak meg kell találni a vezetés által is támogatottat, ahol majd 5-6 év múlva kártalanítanak!
Éljen Orbán Viktor és kormánya!
Fideszes kommunikációval: a fél fidesz hazudik. :)
Új hozzászólás