A kétszeres Oscar-díjas színész az utóbbi hetekben Budapesten forgatta a Dan Brown-sikerregényéből készült Inferno című misztikus thrillert. A film munkálatai közben időt szakított arra, hogy fejtágítót tartson a magyar kollégáinak, illetve a Terror Házába is ellátogatott – tudtuk meg az intézmény honlapjára kitett rövid beszámolóból. Hankset állitólag „megszállottan érdekli” a történelem: az édesapja a haditengerészetnél szolgált a 2. világháborúban, ő maga pedig több történelmi témájú filmben is szerepelt. A leghíresebb ezek közül a Ryan közlegény megmentése, az októberben debütáló, szintén Steven Spielberg által rendezett Bridge of Spies-ban pedig egy amerikai ügyvédet alakít, aki a hidegháború kellős közepén Kelet-Berlinbe utazik, hogy egy fogságba esett amerikai kémpilóta szabadulásáról tárgyaljon. Tom Hanks a következő sorokat írta a Terror Háza vendégkönyvébe: „A történelem egyik legfantasztikusabb lenyomata. Mindenkinek látnia kell. Hogy sose felejtsük el. Köszönöm.”...
Tom Hankset meghatotta a magyarok szenvedése
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Döbbenetes nyilatkozatot tett a Suhajda Szilárdot kutató serpa
- Tomán Szabina férjhez ment: gyönyörű Daalarna-csipkeruhában mondta ki az igent
- Így küzdött haláláig Suhajda Szilárd szervezete a Mount Everesten az orvos szerint - videó
- „Itt senki sem kefél már?” - Jennifer Lawrence megmutatja durva oldalát

Itthon
- 2023. May 28., 11:48
Karácsony visszavágott Holliknak: "Bármennyi közpénzt is szórnak el hazudozásra, most szólok: ebből nem engedünk"

Itthon
- 2023. May 28., 17:08
Beismerte a gyilkosságot a nyírkátai emberölés gyanúsítottja

Itthon
- 2023. May 28., 16:16
Novák Katalin ezért imádkozik pünkösdkor
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok

Sport
- 2023. May 28., 00:58
Monacói Nagydíj: Verstappené a pole pozíció

Itthon
- 2023. May 27., 09:42
Ha hétvége, akkor riasztás: záporok, zivatarok, jégesők moshatják el a pihenést

Itthon
- 2023. May 27., 08:26
Elhunyt a Vígszínház Jászai Mari-díjas színésznője
De helyes pofa!