Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett az a kisgyerek, akit nagymamája a nyíregyházi lakástűzből úgy próbált kimenteni, hogy a gyerekkel együtt ugrott ki a péntek este kigyulladt társasház negyedik emeleti lakásából. Az asszony a helyszínen meghalt. 

Vitkai Éva, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház sajtóreferense az MTI érdeklődésére szombaton elmondta, a gyerek égési és szilánkos töréses sérüléseket szenvedett, illetve sokkot kapott.

Ezek a sérülések egyenként nem súlyosak, a három együtt azonban súlyos, életveszélyes állapotot okozott – magyarázta a szóvivő. Vitkai Éva hozzátette, fájdalmai miatt a gyereket altatásban tartják.

Az MTI meg nem erősített információi szerint egy hároméves kisfiúról van szó.

Az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában számolt be arról, hogy a nő unokáját karjában tartva ugrott ki a lakásból. A tűz idején a nagymama két unokájával tartózkodott a lakásban, az idősebb gyerek kiszaladt és segítséget kért a szomszédoktól. Egy férfi vizes plédbe burkolózva próbált segíteni a lakásban rekedteknek, de a forróság és a füst miatt erre nem volt esélye. A nő – karjában a kisebb gyerekkel – kivetette magát az ablakból.

Az égő épületből 32 embert mentettek ki a tűzoltók.

Tóth Gabriella, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalvezetője az MTI-vel azt közölte, a tűz okát tűzvizsgálat fogja kideríteni.

Rendes Sándor, a nyíregyházi önkormányzat szóvivője az MTI kérdésére elmondta, az önkormányzat ideiglenes elhelyezést kínált a társasház lakóinak, ám eddig ezt csak egyetlen lakó igényelte.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.