A Demokratikus Koalíció (DK) feljelentést tesz a milánói világkiállítás ügyében.

Varju László, a DK alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján közölte azt is, hogy az expó ötmilliárd forint feletti költségei miatt kérdéssel fordul Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterhez is.

Szerinte a fideszes korrupció minden eleme látható a projekten. Mint mondta: nem tudnak elszámolni a költségekkel, túlárazások és "a haveroknak juttatott" pályázatok is vannak. Az ellenzéki politikus a problémák között említette, hogy senki által nem látott filmek készültek a világkiállításra.

Varju László szerint az egészet tetézi, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) titkolózik, kozmetikázza az adatokat.

Felszólította Szőcs Gézát, a milánói expóval kapcsolatos feladatokkal megbízott kormánybiztost, hogy mutassa be az elkészült, de be nem mutatott filmeket.

Véleménye szerint az ügyészségnek és a rendőrségnek már régen fel kellett volna tűnnie, hogy mi történik a milánói expó ügyében.

Az Index hétfőn írt arról, hogy több százmillió forintért rendelt Szőcs Géza kormánybiztos filmeket, multimédiás projekteket, élményutakat a milánói expóra. A produkciók sehol nem láthatók, csak a kifizetéseknek van nyomuk – írták. A hírportál szerint az EuroAtlantic Solution nevű cég, amely az egykori fejlesztési miniszter, Fellegi Tamás cége, 23,9, majd 790 millió forintért kapott megbízásokat az expóval kapcsolatban. A cikk szerint 2,4 millió forintot kapott a Molto Harmonico Bt., hogy alkalmazottja zongorázzon Milánóban, egy szerződés aláírási ceremóniáján.

Frissítés: közben az Együtt is feljelentést tett hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen. A párt közölte, nem fogják hagyni, hogy "fideszes haverok és oligarchák a milánói világkiállítás kapcsán is lenyúlják a magyar polgárok pénzét". Emellett felszólították Szőcs Gézát, hogy bizonyítsa be: a filmek valóban megfelelő minőségben elkészültek, és azokat be is fogják mutatni. 

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
@Freewolf: Más országokra szarunk. A mi országunkban legyen rend.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Freewolf
@Toby: És nem hibbant Nérók lövetnek a tüntetőkbe, és nem hazug libsik nyilatkoznak és nem Nokia dobozos megoldások vannak, valamint nincs szocialista börtönfrakció! Jól mondod! Csak az illiberális demokrácia a megoldás a korrupcióra!
Toby
@Freewolf: Eléggé hiányosak az ismereteid, amint azt a te körödben megszokhattuk !

Nézzük sorban:

1/ Melyik bírüség marasztalta el Gy. F.-t - nyilván róla beszélsz ! - a 2006-os gengszterlázadás végett ?
2/ Kövesd a híreket és akkor megtudod, hogy visszavont vallomások garmadája áll a bíróság rendelkezésére, nokiás dobozrl már egy szó nincs, de van szó kényszervallatásról !
3/ a "szoci börtönfrakciót" zsinórban felmentették, még Juhásznak van függőben egy sztorija !
4/ Miről gügyögsz kis csihuhu ?
Freewolf
@Toby: A hibbant néró a tömegbe lövetett és tűrte a rendőrei terrorját. Nem büntették meg, persze, mert a haverjai nem engedték!
Összefogva annyit hazudoztak azok a korrupt senkik, hogy nem tudtak megfelelő ítéletet hozni! Amúgy börtönérett az a banda!
Toby
@Freewolf: 1/ Most nem a havetrok vannak hatalmon, hanem egy gennyláda, mégsem tudták elkapni Gyurcsányt ! Vajon miért, ha a "tömegbe lövetett" ?

2/ Az egyéb érdekeltek ügyében eljáró bíóság sehol nem hivatkozott ara, hogy a tényállást nem lehet megállapítani, mert hazudoznak !

V.I.Lenin: ucsitszja, ucsitszja, ucsitszja !
simmering73
@human: Nekem még az sem tetszett. És tudod miért? Mert nagy ívben szartak ők az emberek egészségére. Milliókat reméltek a büntetésekből. Aljadék banda.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.