A Fidesz lehetővé tenné a honvédség bevetését határvédelmi és a bevándorlással kapcsolatos feladatokra – közölte Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen – utalva a délelőtti röszkei dulakodásra – úgy fogalmazott: a Magyarországra illegálisan érkező "népvándorlók" egyre agresszívabbak.

A kormánypárti politikus elmondta: szeptember 1-jére összehívták a nemzetbiztonsági és a honvédelmi bizottság együttes ülését, amelyen országgyűlési határozati javaslatot terjesztenek majd elő, hogy lehetővé tegyék "a határvédelmi és a bevándorlással kapcsolatos stratégiák tekintetében" a honvédség bevetését. Ennek körülményeinek kidolgozására felhatalmaznák a kormányt. A jövő keddi – várhatóan nyilvános – tanácskozásra meghívják a kabinet képviselőit is, Lázár Jánost, a Miniszterelnökség vezetőjét és Hende Csaba honvédelmi minisztert.

Németh Szilárd jelezte: mivel kétharmados felhatalmazásra van szükség a határozati javaslat parlamenti elfogadásához, így azt a Fidesz-KDNP-frakción kívül másoknak is támogatniuk kell.

Jövő héten kiderül, hogy kik azok a parlamenti képviselők, akik a Magyarországra illegálisan érkezőket támogatják a magyar emberekkel szemben – fogalmazott a Fidesz országgyűlési képviselője.

Hangsúlyozta: Magyarországnak nemcsak a saját, hanem az Európai Unió határait is meg kell védenie. Az elmúlt hónapok azonban bebizonyították, hogy Brüsszel képtelen kezelni a jelenlegi helyzetet, ezért azt csak nemzeti szinten lehet megoldani – mondta.

Arra a kérdésre, hogy támogatják-e a Jobbiknak a honvédség mozgósításával kapcsolatos alaptörvény-módosítási javaslatát, Németh Szilárd azt válaszolta: minden lehetőséggel úgy kell számolni, hogy vagy megteremtik annak jogszabályi feltételét, vagy a már érvényben lévő törvényi feltételek alapján döntenek róla.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szeparepa
A katonaságot MOST azonnal még ma kell odavezényelni és hermetikusan lezárni a határt, harckészültségben... itt nincsenek napok hetek totojázgatni szavazgatni... invázió alatt van Európa még mindig nem sikerült felfogni?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
,,Faszfejek,, tűzparancs is lesz??? Anélkül szart se ér a kiállított katona!!!))))))))
pbalage
@papa.49: á, az úgy lesz, hogy kivezénylik a katonákat ilyen londiner ruhában, betanítják nekik, hogy "Kérem erre tessék, fáradjon be" aztán utána nekiadják a pöcsömtudja kiknek, akiket jól tökön rúgnak az afgánok (vagy csak simán elsétálnak), hogy végre sztárfocisták legyenek mondjuk Németországban.

Bár hozzá kell tenni, hogy egy katonaság esetleg aknazárat is telepíthetne, az pedig sokkal hatékonyabb mint egy ilyen mutyikerítés ráadásul kétszer, az árát a "mégvéletlenülsemvagyunkbuzik" (fideszesek) zsebébe rakva.
papa.49
@pbalage: Ez most a hazugovics körmére fog égni, de nem baj úgy kell neki)))))))))
Szeparepa
A katonaságot MOST azonnal még ma kell odavezényelni és hermetikusan lezárni a határt, harckészültségben... itt nincsenek napok hetek totojázgatni szavazgatni... invázió alatt van Európa még mindig nem sikerült felfogni?
kakaósbögre
asszem ebből komoly leszerelési hullám lesz.aztán mehetnek a határra az ilyen Szeparepa félék. már ha alkalmasak rá egyáltalán.
1magyar
A békefenntartó katonáinkat hazahívni, itthon kellenek.
bakegya
@Szeparepa: ha ma még nem is, de holnap biztos itt lesz a haver-az majd rendet csinál jó pénzért.A fityiSS-jobbik fele intézi már a kánaánt a célbalőni képeseknek.Lüdözhettek ránk is kedvetekre hatvan forintunkért...!!!-D
Szeparepa
@papa.49: S. Milyen tűzparancs ember? Fogalmad nincs mit jelent az látszik... egy őrségbe kiállított fegyveres katona, éles lőszerrel, annak szerinted nincs tűparancsa? Ha lőnek ár akkor sem lő, mert nem kapott tűzparancsot, így gondoltad? Hogy oda állítunk egy őrt éles lőszerrel fegyverrel, azzal megkapta a tűzparancsot is értelemszerűen, hogy adott kritikus helyzetben használja a fegyverét... Konkrét tűzparancs, az hadiállapotban, HÁBORÚBAN létezik, ami azt jelenti, hogy előbb lövünk aztán kérdezünk, lőtávolban ember sziluettet pillant meg az őr az őrzött zónában máris lőhet, felszólítás nélkül, mérlegelés nélkül (kivéve ha a közelgő ember fegyvertelen és feltartott kézzel, esetleg a kezében kvázi fehér zászlót, tehát a békés szándékot egyértelműen).. mindenki ezt a hülye tűzparancsot szajkózza, de fingja nincs róla mi az... Rendkívüli állapot, harckészültség az egész határ lezárása, na az más, azt szerintem sem ártana, és az megintcsak magában foglal egy tűzparancsot.. ami amúgy megint kissé más, mert ezesetben ha lőtávolba lép ember, és látható hogy az őrzött zónát agresszióval sérteni akarja, azonnal lehet lőni rá, azonban, ahogy az imént írtam, ez minden esetben érvényes, a legkeményebb háborúban is,, ha fegyvertelenül feltartott kézzel jönnek, akkor nem szabad lőni rájuk... és hát akkor nyilván ez lesz... jönnek ugyanúgy, csak feltartott kézzel fehér pólót/kendőt, trikót stb lengetve, kiabálva hogy menekül menekült.. nomármost ezesetben viszont harckészültség tűzparancs, anyámkínja, katonai határblokád ide vagy oda, nemhogy nem lőhet a határt őrző fegyveres, hanem szépen be kell engedje, mert menedékjogot kért.. ergo a katonai határzárral egyetemben el kell fogadni egy új törtvényt, hogy NINCS MENEDÉKJOG!!! Európa beszüntette a menekültek fogadását. Így már viszont hiába kiabálja hogy menekült, beengedni nem kell, viszont még ekkor is ha feltett kézzel fegyvertelenül, békés szándékot kinyilatkoztatva közeleg, nem lehet azonnal lőni, hanem be kell tartani a...
Szeparepa
... hanem be kell tartani a szolgálati utat, felszólítás, figyelmeztető lövés, majd célzott lövés... csak ennek is van egy kis kellemetlen hátulütője.. ha elég közel jött a kerítéshez, és már magyar területen lett lelőve, akkor ha megsérült nekünk kell kórházba vinni, ha meghalt, akkor eltemetni (és ilyenkor ráadásul, arra törekedve hogy a holtestet hazajuttatni, mert ez alapvető humanitárius kegyeleti emberi jog), hiszen nincs háború, tehát nem az ellenség támadott fegyverrel (mert nyilván akkor sem ápolás sem temetés, amíg a háború tart), hanem csak ámokfutó határsértő volt... ha mindezt megcsináljuk a szerbek szerinted mit fognak szólni, hogy hadi zónát alakítottunk ki a schengeni határon? Elég morcos nép, hamar felkapják a vizet... várható, hogy rohadtul nem fog nekik tetszeni és ők is odavezénylik a katonaságot, ebből még konfliktus is törhet ki a két ország közt... leginkább a vita azon fog menni, hogy a lelőtt muzulmán határsértőt ki vigye kórházba, ki temesse el, ki takarítsa el stb...
Tehát nem túl reális egy magyar harckészültség és teljes katonai határzár, de meg kell persze próbálni sajnos, mert Európa töketlenkedik, a görögök engednek be mindenkit, holott mégis miért? Mindet vissza kellene paterolniuk Törökországba... Teljes katonai blokád EGÉSZ EURÓPA KÖRÉ KELL NATO ÉS ENSZ CSAPATOKKAL!!! Menekültjog felfüggesztésével, tehát hiába kiabál hogy menekült menekült, érvénytelen már a joga, melyre apellálva jön élősködni a tömeg.. a hajókat pedig szépen visszafordítani, a hajókkal jövőket szépen azonnal visszapaterolni oda ahonnan jöttek...
papa.49
@Szeparepa: Kösz az oktatást de ne nekem add át az elavult tudásod hanem a regnáló kontár kurmánynak, NINCS HADI ÁLLAPOT, SENKI NEM AKARJA ELFOGLALNI AZ ORSZÁGOT, CSUPÁN ÁTAKARNAK MENNI MERT PONT OTT FEKSZIK AZ ÚTBAN, egyébként meg pont a németek most jelentették be pl. az összes szír állampolgárt befogadják, erre varrjál gombot!!!Amit ez a ,,töketlen fütyisz kormány,, élén a hazugoviccsal tesz az szembe megy minden joggal, szokással!!!Nem tudom mit szólt volna a ,,nemzeti hörcsögünk,, mikor kipucoltak Ausztriába, ha fegyverrel fogadták volna őket???Óvatosabban a fegyverrel, mert mindig akad egy két hülye akinek viszket a marka, és idáig minden háború az első lövéssel kezdődött!!!Rám visszatérve én voltam őrségben, voltam a baráti Csehszlovákiában '68. , jártam a SZU.ban rakéta lövészetem, a tűzparancs igen is ilyen helyzetben KÜLÖN KIADOTT PARANCS, mert nincs HADI HELYZET!!! Az hogy jönnek a menekültek, NEM HADI HELYZET, nem jó de nem fegyver kell a megoldásához!!!A továbbiakban kímélj meg az ,,oktatástól,, mert lehet másként látjuk a világot!!!
Szeparepa
Nem esünk útba... kerülővel mennek... Miért nem mennek Görögországból, Macedónia. Szerbia, Horvátország, Ausztria irányba? Beléptek illegálisan a schengeni területre, kötelesek vagyunk feltartóztatni őket, ahogy a görögök is kötelesek lennének, hogy beléptek illegálisan EU-s területre.. bezzeg ha én kóricálnék a török görög határon tuti bevarrnának évekre börtönbe..
A németeknek abban igazuk van és helyes, hogy a háborús ország polgárait befogadják, de AZOKNAK BIZONYÍTANI KELL HOGY ONNAN JÖTTEK!!! Akinek nincs papírja, és sehogy máshogy nem tudja bizonyítani hogy jogosan kér menedékjogot, azt a németek szépen ki fogják toloncolni, és visszakerülnek ide a nyakunkra százezrek!!!
Ha komolyan azt hiszed, hogy külön kiadva tűzparancs nélkül őrségben nem lőhetsz, hiába van nálad éles lőszer, fegyver és hiába támadtak meg, akkor sem, akkor alapfogalmakat nem értettél meg az őrségben, szerencséd volt hogy nem kerültél szituba... miközben lőnek rád vártál volna a tűzparancsra vagy hogy? A konkrét tűzparancsot körvonalakban imént leírtam mi és bizony az az... (persze nyilván összetettebb, mert van közvetlen tűzparancs, általános tűzparancs, HKSZ tűzparancs stb)
pbalage
@papa.49: Tisztelem és becsülöm, hogy ennyit tartózkodtál a földgolyón és egyáltalán nem akarlak megsérteni, mert régen tényleg úgy volt ahogy írod, de mostanában már nem úgy van.
Putyin se nyifogott különféle hadiparancsokkal, amikor bevonult Ukrajnába.
Az ISIS se szarakodott semmilyen hadüzenettel.
Odamennek, ott vannak. Számukra ennyi.
Van háború?
Nincs háború.
Ővék a terület?
Övék.

Tényleg ezer bocsánat.
papa.49
@pbalage: Nincs semmi baj de az hogy a terroristák, hogy Putyin mit hogyan cselekszik itt nem releváns, nekünk az európai normák mentén kellene megoldást találni a problémára, tudod hogy mi volna ha valóban fegyverrel állítanánk meg a migránsokat, hát hogy ribillió az nem kifejezés, és ha átlősz a szerb határon akkor az ottani katonaság is visszalőhet, és mivel ők nem az Unió tagjai kész lenne az újabb konfliktus a magyar-szerb határon!!!Talán nem nekünk kellene a háborút elkezdeni, bár eléggé tapasztaltak vagyunk e téren!!! Abban viszont bárkivel egyet tudok érteni hogy a hajók elindulását kell megakadályozni, közben meg a törzsi kiskirályokat átsegíteni a túlvilágra, esetleg azokat a ,,pénzembereket,, akik pénzelik az egészet, jól tökön rúgni, mert tévedés ne essék ha itt lenne polgárháború, innen is menekülne aki tudna, bármerre a világba...
pbalage
@papa.49: igen, tudom hogy sajnos mi lenne.
De már évek óta semmilyen ötlete sincsen senkinek, hogy konkrétan mit kéne tenni.
Putyin (viszonylag) kulturált szociopata, de ezek az arabok készen vannak teljesen.
Abban is egyetértünk, hogy ott kéne rendet rakni, ahonnan indul a dolog.
Viszont tényleg fingja sincs senkinek, hogy ki pénzeli ezt az egészet, vagy csak ennyire nagy-e a vallási sötétség?
Putyin keze benne lehet az arab népvándorlásban?
Én már bármit el tudok képzelni.
Laila
Komolyan mondom, ezeket olvasva, napról-napra egyre inkább jobbra tolódom...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.