Folyamatosan érkeztek csütörtökön Szerbia felől a migránsok a Röszke határában kialakított gyűjtőpontra. Az MTI helyszíni tudósítója szerint a bevándorlók döntő többsége azon a résen érkezik Magyarországra, amelyet a Szeged-Szabadka vasútvonal üt a határkerítésen, de a kevésbé tájékozottak az ideiglenes pengekerítésen is átmásznak.
Ugyanakkor jelentősen felgyorsult a migránsok elszállítása is a gyűjtőpontról. A buszok szinte ingajáratban közlekednek a gyűjtőpont, illetve a régi, hangárként emlegetett idegenrendészeti előállító, és az újonnan, a gyűjtőponthoz még közelebb felhúzott idegenrendészeti előállító között.
Ez azt jelenti, hogy szinte közvetlenül azután elszállítják az embereket a mezőről, hogy átlépték a határt. Ez annál is inkább kedvező, mert a helyzetet nehezíti, hogy csütörtökön szinte egész nap szakadt az eső Röszke határában, az előállítóhelyeken pedig fedél kerül az emberek feje fölé.
A menekülők áradatának mértékét egyébként jól mutatja: annak ellenére, hogy folyamatos a szállítás, mégis állandóan százak tartózkodnak a vonatsín melletti gyűjtőhelyen.
Átjönnek élelemért, de inkább a szerbeknél várakoznak
Az MTI tudósítója azt tapasztalta, hogy sokan ingáznak Szerbia és Magyarország között. Ez azt jelenti, hogy a sínek mentén átjönnek Szerbiából és a gyűjtőpontnál szereznek élelmet, italt és aktuálisan esőkabátot a segélyszervezetektől, majd visszamennek szerb oldalra. Ugyanis nem akarják, hogy a rendőrök összeszedjék őket. Abban reménykednek: az éj leple alatt majd úgy tudnak átjönni Magyarországra, hogy nem kerülnek a hatóságok látókörébe.
Ugyanakkor az MTI tudósítója azt látta, hogy nemcsak a gyűjtőponthoz vezető út, de az egész környék tele van migránsokkal. Röszke és Szeged között az 5-ös főúton csoportokban gyalogolnak, illetve a faluban is állandóan előbukkannak egy-egy mellékutcából. Távolról azt is lehet látni, ahogy az emberek átkelnek a községet övező kukoricaföldeken.
Nem mindenki embercsempész, aki megáll az autóval
A szírek mellett egyébként sok afrikait látni. Utóbbiak jellemzően eritreainak vallják magukat, de például – az egyik segélymunkás beszámolója szerint – 12 szomáliai nő is átkelt a határon. Nekik fogalmuk sem volt arról, hogy merre induljanak tovább.
Számos terhes nő is érkezik gyalogszerrel Szerbiából, egyiküket csütörtök délután szállították be egy szegedi kórházba, mert megindult nála a szülés.
Ugyancsak jellemző, hogy ha egy autós megáll Röszke és Szeged között a főút mentén, akkor hirtelen migránsok tucatjai bukkannak elő az út menti kukoricásból. Bekopogtatnak az ajtó ablakán és fuvar iránt érdeklődnek, vagyis vélhetően embercsempésznek nézik a sofőrt. Így járt többször az MTI tudósítója is.
A szállítást végző buszok között sok a budapesti közösségi közlekedést szolgáló jármű és a rendőrautók mellett feltűntek honvédségi terepjárók is. A határkerítés építése láthatóan nagy ütemben folyik, rabok is dolgoznak az építkezésen.
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
de tessékmondani... hol a klotyó? hö? ( klotyó=WC)
nem akarom fárasztani az úri közönséget ilyen alantas dologgal, de több ezer ember bizony pik-pak megtölt egy kukoricást is, nemhogy három toitoi-t...
nos?
legalább ezer olyan kommentet olvastam már, hogy összecrnak mindent.. és hiába kérdeztem sokaktól, hogy wc hijján ő vajon lenyelné- e,
három toitoi klotyó van a szántóföld szélén...több ezer ember, ha fél kilóval is számolunk, akkor is egy-két tonnát kitermel magából..a tartozékokról, mint klópapír, tele pelenka, tamponok, zsebkendők, eldobott szaros alsóneműk már nem is beszélek...
amúgy meg mi a búbánatos öregisten van már?
Norvégiában figyelj, mutatom, itt:
kepfeltoltes.hu/150910/Norv_gia_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
irányulnak befelé a bevándorlók, biciklivel.
Repülővel Moszkváig, utána Murmanszk, onnan biciklivel masíroznak.
A norvégok meg beengedik őket, csak a járművel érkezőket utasítják ki.
A bicikli nem jármű.
Naponta 50-60 ilyen eset van, nem zárják a határt.
A tél megoldja a problémát, de nagyon abszurd, hogy a négerek szánkóval fognak csúszkálni az északi sarkon keresztül, csak hogy bejussanak az "édenkertbe".
Ha összeszarnak mindent a menekültek - budi hiányában ! - akkor most azt olvasnánk tőled, hogy micsoda primitív barbárok - ugye ?
Új hozzászólás