A magyar középosztály 59 százaléka magánszolgáltatóhoz fordul, ha orvosra van szüksége, mégis alig kötnek magán egészségbiztosítást – közölte a MediHelp International egészségügyi szolgáltató az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a középosztály közé a 90-150 ezer forint egy főre eső nettó jövedelemmel rendelkező aktív munkavállalók tartoznak.
Tavaly mindössze 11 milliárd forint értékben kötöttek a magyarok betegségbiztosítást, ebből pedig 3,6 milliárd forintot fizettek ki, vagy költöttek szolgáltatásra. Mivel az összegbiztosítások – betegség esetén adott összeg fizetése – a leginkább elterjedtek, a kifizetés jelentős része pénzbeli, a megkapott összeget pedig a beteg akár hálapénzként (paraszolvenciaként) is fizetheti – tájékoztatott a cég a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) adataira alapozva.
Közölték, a publikált piaci becslések szerint a számla nélkül fizetett szolgáltatásokkal és a paraszolvenciával együtt Magyarországon évente több mint 300 milliárd forintot költenek az emberek egészségügyi szolgáltatásokra, az állami mellett. Ebből 139 milliárd forint a magánszolgáltatók részére, 144 milliárd forint pedig egyéb, nagyrészt magán- és lakásrendelőkben elköltött összeg.
A Századvég Alapítvány által, a Mabisz megbízásából készített felmérésből pedig az derül ki, hogy a magyarok 28 százaléka kötne egészségbiztosítást a közeljövőben és lenne hajlandó havi rendszerességgel néhány ezer forintot áldozni erre a célra, míg 48 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy biztosan nem fog ilyet kötni. A felmérésben résztvevők 83 százaléka már most is rendszeresen költ az egészségére, átlagosan 8857 forintot havonta.
19 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Maaaargiiiiit!Nooooooormááááális?
Spórolok inkább, valamiről lemondok, de nem fogok 3-6 hónapot várni beutalóval egy szakorvosi vizsgálatra.
ügyes... ezzel a süket dumával sikerül port hinteni a népek szemébe...mecsoda különbség 90 ezer nettót hazavinni, vagy 150 nettót...mertugye mindkettő középosztály...
a középosztály egy kicsínyt feljebb található...
:-(
Mivel nem tudja megfizetni az orvost.
1990 töl rohanó száguldással megy tönkre az EÜ.
na, ez az...valahogy ezt nem tudtam ilyen jól megfogalmazni..
hogy valaki ki csengessen 20-30 ezret ami az orvos szemében kávé pénz
én 5 ezret nem tudtam adni a házi orvosomnak pedig úgy mond meg érdemelte volna de hát ő is németbe ment az új meg amit kap a tb től
az első rendelésekor tapasztaltak alapján szerintem túl van fizetve.
200 e az elit, majd a felsőközép, feltörekvő, vidéki értelmiség adja a középosztály, ami 2.200 e, mig a leszakadtak, sodródok, munkások és "kádári" kisemberek össz. 6.700 e ember. Tehát M.o. lakosságának kb. 25 %-a a középosztály, az elit kb. 2 %, és bizony az "alsó osztályba" az emberek 73 %-a (!!!) tartozik.:(( A tanulmány is megállapitja, hogy gyakorlatilag M.o-n "eltünt" a polgárság, vagyis a középosztály.
Amúgy pedig idegbajt kapok amikor telefonálgatnak ilyen olyan magánorvosi centrumból és bomba jó árajánlattal próbálnak oda csábítani.
Új hozzászólás