Akár a korábbi kormányzati negyed helyén is felépülhet a Fővárosi Nagycirkusz új épülete, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) szakemberei az elmúlt napokban tartottak helyszíni szemlét a területen "Az új épületnek olyan helyszínt szeretnénk találni, amely forgalmas helyen van, közforgalmi szempontból a leendő épület jól látható legyen, a terület megfelelő méretű, vagyis lakókocsik, kamionok befogadására egyaránt alkalmas, otthont tud adni az artistaképző iskolának, a modern, a klasszikus és az alternatív cirkuszművészeti csoportoknak, de az építkezéshez nem kell fákat kivágni, zöldterületet megbontani és ahol a lakókörnyezetet sem zavarja a cirkusz működése" - összegezte az ideális helyszín ismérveit Fekete Péter, a MACIVA igazgatója az MTI-nek. Mint mondta, a területen megfelelő mennyiségű tér áll rendelkezésre, hátulról, a Ferdinánd híd felől jól megközelíthető kamionokkal, nincsen lakóövezet a környezetében, vannak olyan, jelenleg üres épületegységek,...
Akár a korábbi kormányzati negyed helyén is felépülhet az új Fővárosi Nagycirkusz
Forrás:
epulettar.hu
Feltöltő: épülettár.hu
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Drámai fordulat: borzalmas katasztrófához vezethet a Fico elleni merénylet
- Az Orbán-kormány kitalálta ezt az "őrült ötletét" – Teljesen kiakadt az LMP
- Egy anyuka jól helybenhagyta a kukkolót, aki filmezte őt a próbafülkében: „Nem oké, amit csináltál”
- Rendkívüli bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 16:16
Gyurcsány óriási hatást gyakorolt Szentkirályi Alexandrára, aki most rémálomként beszélt róla
Itthon
- 2024. May 18., 15:57
Ungár Péter burkoltan, de nagyon beszólt a Partizánnak, és Dobrev Klárának
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 17., 21:15
Bozótvágók, kések, lapátok és egy szándékos gázolás – Mindez egyetlen balhéba sűrítve
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás