Törökország sikeresen és jól került ki a vasárnapi uniós tárgyalásokból – mondta Egeresi Zoltán Törökország-szakértő vasárnap az M1 aktuális csatorna esti műsorában.
A szakértő elmondta: az országnak sikerült érvényesítenie politika, gazdasági és financiális céljait, ráadásul az uniós csatlakozáshoz is közelebb kerülhet.
A vasárnapi brüsszeli csúcstalálkozón az unió és Törökország vezetői a menekültválság megoldását célzó, október óta készülő közös akciótervet fogadtak el.
Törökország erőfeszítéseket tesz az Európába irányuló illegális migráció megfékezése érdekében, cserébe egyebek mellett a vízumliberalizációs tárgyalások felgyorsítására és a területén élő több mint 2 millió menekült ellátását segítő 3 milliárd eurós pénzügyi segítségre számíthat. Brüsszel a pénzt meghatározott projektekre fizeti majd ki. Az összeggel kapcsolatban az Európai Bizottság azt javasolta, hogy az uniós költségvetésből különítsenek el 500 millió eurót, a fennmaradó részt pedig a tagállamok vállalják.
30 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Vagy majd minden augusztusban a csökött fityelitás-tagok kővel dobálják az átutazó törököket az M1-esen és M5-ösön? :-)
A törökök megfékezik a migránsok Európába áramlását és helyette magukat "migráltatják" az EU-ba. És csak 70 millióan vannak.
Okos!
Amit 500 éve fegyverrel nem tudtak, most egy tollvonással megoldották.
"A törökök megfékezik a migránsok Európába áramlását és helyette magukat "migráltatják" az EU-ba. És csak 70 millióan vannak."
Most mit kárálsz? Eddig ott, csírájában akartad megoldani a menekültkérdést!
Keserű a szőlő, az impotens EU politikusok Döbrögid nélkül is boldogulnak?
És igen, ennek ára lesz, amit legfőképpen Magyarországnak kell megfizetnie! Hála neked Orbán!
Csak tudnám, akkor miért szegény a világ?
Nagyon szorgalmas vagy.
Nehogy lankadjon a lendület, mert még vagy 10 cikk jön ma.
Kitartás.
Már csak egyet kell építeni és meglesz a mesebeli szám.
Ez történt.
Elég egy ilyen cím, és már a népharag zúdul a törökökre!
Mégis, mit akarnak egyesek? Pusztuljon mindenki, csak mi ne? (MI? mégis ez mit jelent? mi, az átlagmagyarok, nem is létezünk a nagymellényű magyar vezetők számára. Pedig lássuk be, a diplomáciát nekik még tanulni kell, és lehet is, pl. a törököktől.)
"Akkor miért nem próbálod ki?"
Majd! Majd ha lesz olyan párt Magyarországon ami többet tud nyújtani nekem és gyerekemnek, mint Nyugat-Európa, majd esetleg akkor!
"Európa leigázása karnyújtásnyira, a Török Birodalom nagyobb lesz, mint valaha. Allah segedelmével."
Legalább lesz kivel harcolnotok, végre igazi fegyvert foghattok (szájkarate helyett), s nem csak a fotelból lövöldöztök nem létező ellenségre.
Akkor megmutathatjátok hogyan kell megvédeni az országot, de előtte jól kerítsétek körbe magatokat, véletlenül se tudjatok elmenekülni, más országban biztonságban tudnotok magatokat és családtagjaitokat!
Bem apó a lelkiismeretét követte, ami a lényege volt.
Mert ennyire elhivatottan hülyének lenni nem lehet csak egy pártban.
Tudom, a nyáj őrizgetése a megbízatásod, de lustaság helyett néha a 2. osztályos tankönyveket is elővehetnéd!
Új hozzászólás