A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén elfogadta azt a javaslatot, hogy a zöld rendszámos környezetkímélő gépkocsik Budapest teljes területén ingyenesen parkolhassanak.

Az I. kerületi önkormányzat az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett arra, hogy a parkolási szabályozásról szóló közgyűlési rendelet módosítását Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP), az I. kerület polgármestere kezdeményezte. A módosítás célja, hogy a kormány által is jóváhagyott Jedlik Cselekvési Tervben foglaltakkal összhangban segítse az e-mobilitás terjedését, kedvezményeket biztosítson a zöld rendszámmal rendelkező elektromos autóknak – írták.

Zöld rendszámmal ingyenes a parkolás Budapesten

Felidézték azt is, hogy július elsejétől a magyar szabályozásban is megjelent a környezetkímélő gépjármű fogalma, az ilyen gépjárművek zöld alapszínnel ellátott forgalmi rendszámtáblát igényelhetnek.

Az ingyenes parkolási szabályok mellett az egyhangúlag elfogadott előterjesztés arra is kitér, hogy a fővárosban elhelyezett elektromos töltőállomásokat a zöld rendszámos gépjárművek csak a töltés idejére és töltés céljára használhatják – közölte az önkormányzat.

Jelezték: a budavári önkormányzat – az elsők között az országban – a zöld rendszámos gépjárművek számára a területén ingyenessé tette a parkolást és az elektromos töltést. A kezdeményezéshez azóta más kerület is csatlakozott.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
F_Viktor
@dömdödöm: 2 hete 5 darab zöld rendszámú autó volt Magyarországon, de Varga talán 1,5 éve hasonló kedvezményeket ígért a magyar autósoknak is, mint ami itt a szomszédos Skandináv államokban van (de lehet igaz ez az egész EU-ra, Belgiumban és Németországban láttam eddig még az EU-ban zöld rendszámot).
dömdödöm
@F_Viktor: oké értem akkor vagy mindenhol főleg az UK-ban :-)
human
És ha csak a kocsi zöld az nem ér?
F_Viktor
@dömdödöm: Dániában a család, jelenleg Németországban hajtjuk a palagázt (2 hét munka, 2 hét pihenő), UK a cég székhelye ahová hetente meg kell jelenni meetingre.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.