Tarlós István tegnap jelentette be: ezentúl a főváros nem foglalkozik az agglomerációs közlekedéssel. Hogy ez pontosan mit jelent, azt még nem tudni, mindenesetre a BKV finanszírozása továbbra is bizonytalan. Az ügyben Zugló PM-es polgármestere, Karácsony Gergely írt nyílt levelet Orbán Viktornak.

Íme a levél:

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Tarlós István főpolgármester úr a tegnapi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a budapesti tömegközlekedés finanszírozásával kapcsolatban Önnel folytatott tárgyalások eredménytelek voltak. Bár az Országgyűlés által december 15-én elfogadott, az „egyes törvényeknek a gazdasági növekedéssel összefüggésben történő módosításáról” című salátatörvény értelmében a kerületek rovására a főváros 2016-ban másfél 2017-ben pedig már három százalékkal nagyobb arányban részesedhet az iparűzési adóból, az állami szerepvállalás hiányában még mindig 20 milliárd forint hiányzik a fővárosi közösség közlekedés finanszírozásából.

A budapesti tömegközlekedés igazságos, kiszámítható és fenntartható finanszírozási modelljének kialakításával 25 éve adós a politika. Míg a nyugat-európai nagyvárosokban az az általános gyakorlat, hogy az utasok, a város és az állam nagyjából egyharmad–egyharmad arányban járulnak hozzá a közösségi közlekedés költségeihez, addig Budapesten a költségek körülbelül 60 százalékát fedezi a jegybevétel és jelen állás szerint a maradék 40 százalékot is a fővárosnak kellene állnia. Ez teljes mértékben elfogadhatatlan! A kormány nem vonulhat ki a budapesti közösségi közlekedés finanszírozásából, hiszen azt nem csak a budapestiek használják.

Miniszterelnök Úr! Lenne egy pofonegyszerű javaslatom: a kormány mondjon le a Városliget beépítéséről és az új épületek építésére szánt pénzt a fővárosi közösségi közlekedés támogatására fordítsa. Így a budapestiek két dolognak is örülhetnének egyszerre: megmenekülne a város zöld tüdeje, a kétszáz éves Városliget és hosszú évekre biztosítva lenne a budapesti közösségi közlekedés finanszírozása.

Kérem, fontolja meg a javaslatomat!

Budapest, 2015. december 23.

​Üdvözlettel:

​Karácsony Gergely
Zugló polgármestere, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
pbalage
mindenki menjen gyalog. az a legbiztosabb.
zöldszem
Magyarország jobban teljesít, Európa vezető gazdasági hatalma lettünk..
GDP az egekbe...ja, ott az államadósság van!!! Ezt rohad tömegközlekedést meg nem tudják finanszírozni! Gyurcsány mondjon le!
Amúgy meg ez csak egy látszat harc!
Mi van a januárra eladott bérletekkel?
Pár nap alatt felépítik a buszfordulókat..a hév hogy fog megfordulni???
"na ugye"
pbalage
@zöldszem: rohad élet, ACC 200 reklámmal kezdte a youtube (google)...
nyanya001
Semmi pánik, meg fogja oldani, az államháztartási hiányt is megoldotta,
majdnem 1000 milliárd a hiány, de a stadionokat építi aztán a félkegyelmű
Matolcsyval együtt két kézzel szórják a tartalékot, megoldották az egészségügyet is
meg a munkahely teremtést is, egyre több a közmunkás olvastam egy kimutatásban.
Az EU pénzekkel lélegeztető gépen vagyunk, szóval megoldott mindent működnek a reformok.
dr. prédikátor
Egyszerű a megoldás !!! pár ezer milliárddal kevesebbet kell lopni és akkor jut mindenre!!!
Yoda69
1 stadionnal kevesebb, es maris megvan oldva.
Toby
Ugyan már...nem a főgenyónak kell írni, hanem mészáros & mangaliczának, ott van a lé lezsírozva ! Dobják össze az adómentes vajnával !
tobikamama
Szerintem a BKV vezetőinek is adni kellene még több pénzt és majd Orbán a mi pénzünkből ismét átcsoportosít hogy tudjanak lopni tovább. Azt mondják azért kell ilyen sok jutalom mert fasza emberek ülnek ott hát ezért áll így a BKV akkor most vissza kellene tőlük venni az eddigi lóvét is mert ilyen helyzetbe hozták a céget nem adjunk nekik még többet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.