Hiába a kerítés, újra elkezdett nőni a déli határon átlépő menekültek száma. A tavalyinak egyelőre csak a töredéke érkezik, de a helyieknek már feltűntek a lábnyomok a kertjükben. Sőt, volt, hogy a migránsok üresen álló házba és parkoló buszba menekültek a hideg elől. A kerítésen új módszerrel juttatják át őket az embercsempészek, a legtöbbjüket azonban így is elkapják a rendőrök, hogy aztán a bíróság alig egy óra alatt visszatoloncolja őket oda, ahonnan jöttek. Az Abcúg.hu riportja

Nyolc koszovói férfit fogtak el szombatról vasárnapra virradóra a magyar rendőrök Csongrád megyében, a határ közelében. Mind a nyolcan a jobb élet reményében indultak el Koszovóból Olaszországba, Franciaországba és más nyugat-európai országokba. Egy testvérpárt leszámítva nem is ismerték egymást, mégis úgy alakult, hogy Szabadkán összetalálkoztak, Mindannyian ugyanabba a kávézóba mentek be, ahol mindannyian összefutottak ugyanazzal azzal az emberrel, aki fejenként ötven euróért megígérte nekik, hogy átjuttatja őket a magyar határon.

Belementek, a férfi pedig elvezette ők a szerb-magyar határon álló kerítés egy pontjához, ahol már várta őket egy jó előre kivágott lyuk. A férfi félrehúzta a kerítés előtt álló szögesdrótot, a koszovóiak pedig egyesével átbújtak a lyukon a magyar oldalra. Nem jutottak messzire, a magyar rendőrök mindegyiküket elkapták, pár napra rá pedig már a bíróság előtt álltak Szegeden.

Jesszusom, már megint a menekültek?
Koszovói migránsok a bíróság előtt Szegeden Fotó: Kaszás Tamás

A magyar kormány 2015 szeptemberében állított kerítést a szerb-magyar határra, az Országgyűlés pedig törvényben mondta ki, hogy a kerítésen át az ország területére nem lehet belépni, mert az bűncselekménynek számít, amiért kiutasítás vagy akár szabadságvesztés is járhat. A kerítés felállítása előtt több ezer menekült érkezett naponta Magyarországra a zöldhatáron át. A kerítés felállítása után azonban a menekültek más útvonalat választottak, először Horvátországon keresztül utaztak be az országba, majd a határ ottani lezárása után a legtöbben Szlovénia felé vették az irányt. Novemberben és decemberben szinte senki sem jött, a korábban napi több ezer – a csúcson napi kilencezer – migráns előállításához képest ezekben a hónapokban a legdurvább napon is mindössze 31 menekültet fogtak el a rendőrök.

Ez így is maradt január végéig, akkor azonban ismét megnőtt a Szerbián keresztül az országba érkező migránsok száma, februárban több olyan nap is volt, amikor száznál is több embert fogtak el a rendőrök a határon. A korábbi számokhoz képest ez még mindig csekélynek számít, Orbán Viktor miniszterelnök azonban a hónap elején elrendelte a kerítés megerősítését, és azt is mondta, hogy tavasszal nagyságrendekkel több migráns érkezhet Magyarországra. Az Abcúg Csongrád megyében és Szerbiában járt utána, mi a helyzet a déli határon, hogyan vált be hosszútávon kerítés.

Már megvan a módszer a kerítés átvágására

Azt a nyolc koszovói férfi története is bizonyítja, hogy az embercsempészek alkalmazkodtak a kerítéshez, és a magyar jogszabályokkal is tisztában vannak. A határzár megrongálása ugyanis súlyosabb bűncselekmény mint az átlépése, három helyett akár öt év szabadságvesztéssel is büntethető. A koszovóiak elmondása alapján a csempészek vagy kiokosították őket, hogy a kerítés átvágását ne vallják be a rendőröknek, hanem mondják azt, hogy már úgy találták, és ők csak átbújtak a lyukon, vagy azt tényleg maguk az embercsempészek végezték el még korábban. Mivel ők nem lépik át az országhatárt, nekik nem kell tartani attól, hogy a magyar rendőrök felelősségre vonják őket. Ráadásul a vallomások alapján még arra is figyelnek, hogy a migránsok a szögesdrótot se érintsék, hanem ők húzzák fel, hogy azok átbújhassanak alatta.

Jesszusom, már megint a menekültek?Fotó: Kaszás Tamás

“A határőrök beszélik, hogy átvágják a kerítést, mindig látják a nyomát” – mondta az Abcúgnak Sándor, aki pár kilométerre lakik a határtól a mórahalmi tanyavilágban. Hozzátette, hogy a kerítés felállítása óta most először érzi azt, hogy “sűrűsödnek” a menekültek, ismét egyre többet lát belőlük. “Múlt hét szerdán heten ugrottak a feleségem elé az út széléről. Biciklivel volt, majdnem elesett” – mesélte.

Főleg férfiakat lát, családokat kevésbé. Taxi után érdeklődnek, vagy azt kérik, hogy szóljanak a rendőröknek. “Enélkül is rájuk hívjuk őket” – mondta. Pár percen belül pedig mindig megérkeznek a járőrök.

Rendőrautókat szinte az összes határközeli közúton látni, ami nem is csoda: a kormány a szeptemberi kihirdetése óta sem vonta vissza a megyében a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet, még akkor sem, amikor feltételei már rég nem álltak fenn. Ez alapján pedig jelenleg is rendőrök százait, illetve katonákat állomásoztathatnak a déli megyékben.

Jesszusom, már megint a menekültek?Fotó: Kaszás Tamás

A kerítésnél azonban kedden napközben nyugalom volt. A Röszke és a szerbiai Horgos közé beállított vagon ugyanúgy strázsál a síneken, mint fél évvel ezelőtt, amikor végleg lezárták vele az országba vezető utolsó szabad utat. A kerítés mellett húzódó sávon végigtekintve a távolban posztoló rendőrautók látszódnak. Másutt katonai sátor áll, amelyből bizonyos időközönként járőrök bújnak elő, hogy bejárják a határsávot.

Sárban, dagonyában gázolnak a kerítéshez

Menekülteknek csak nyomát látni: a sínek melletti ruhákat, a félig még telelévő kólásdobozt. “Jesszusom, már megint a menekültek?” – kérdezte aggódva a határmenti török kamionos étteremben dolgozó nő, amikor meglátta, hogy újságírók vagyunk. “Velük nincs semmi bajom” – folytatta, de a tavaly ősz eleji tömeges bevándorlás idején rengeteg embercsempész jelent meg a szomszédos benzinkúton. Még az étterembe vezető utat is elállták, nem tudtak befordulni a kamionosok, pedig ő belőlük él. Az utóbbi négy hónapban nem látott csempészeket, és nem is akarja őket újralátni. Menekültek viszont szoktak érkezni, csak nem az úton, hanem a mezőn át, a minap a szomszédos pajtába vették be magukat páran.

A határ túloldalán, Horgoson a helyiek beszámolói szerint sokkal érezhetőbb a jelenlétük. bár most nem ülnek tízesével a városközpontban, mint tavaly szeptemberben a határzár előtt, és taxik sem érkeznek már velük minden percben. A kerítés és a súlyos büntetéssel való fenyegetés megtette a hatását: főleg éjszaka közlekednek, a kertek alatt.

Jesszusom, már megint a menekültek?Őrposzt a határ magyar oldalán Fotó: Kaszás Tamás

“Mindig éjszaka jönnek, mikor ugatnak a kutyák, felcsapom a villanyt, akkor mennek az utcán” – mondta Cétényi György. Az idős vajdasági magyar Horgos szélén lakik, a határhoz közel. Néha megkérdezik, hogyan lehet átjutni, erre azt feleli, hogy papírral. Szerinte még ha át is jutnak, a magyar rendőrök úgyis elkapják őket, de már a szerbek is utaznak rájuk, nem olyan előzékenyek velük, mint a határzár előtt.

Jesszusom, már megint a menekültek?Cétényi György éjszaka szokta látni őket a határ irányába gyalogolni Fotó: Kaszás Tamás

A két utcával arrébb lakó Lászlónak a kertjén szoktak átvágni, reggel látja a lábnyomokat a sárban. “Itt el az út végére, aztán balra, keresztül a mezőn, 10 kilométer sárban, dagonyában” – mutatta, merre van a magyar határ. Nem zavarja a jelenlétük, inkább sajnálja őket, mint ahogy a szomszédban lakó Rózsa is, pedig hozzá tavaly télen még be is törtek, mert fáztak. Idén egy üres horgosi házba költözött be egy csoport, őket a rendőrök rakták ki onnan. Illetve Rózsa szerint a helyi volánbuszosnak is volt egy kellemetlen reggele, amikor arra ért oda a buszához, hogy este befészkelték maguk páran, mert hideg volt. “Nem tudott kimenni a vonalra” – mondta.

Az egyik horgosi boltos szerint a dermesztő hideg és a kerítés miatt jönnek kevesebben, mint korábban, de Rózsa szerint egyik sem helytálló. “Végigmentek az Égei tengeren a kis lélekvesztőjükkel, ez a kis eső nem fogja elriasztani őket” – mondta. A kerítés pedig már hónapok óta áll, mégis próbálkoznak és fognak próbálkozni a jövőben is.

Gyakorlatilag nem tudunk védekezni

A nyolc koszovói rezignáltan hallgatta, mikor a bíró alig egy óra után kihirdette az ítéletet az ügyükben. Hetüket két évre kiutasította Magyarországról, egyiküket pedig hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Ő már másodszor próbálkozott a kerítésnél, és másodszor kapták el a rendőrök. Az ítéletben szerepet játszott, hogy mindannyian bevallották, tudták, hogy nem szabad a kerítésen keresztül belépni Magyarországra.

Jesszusom, már megint a menekültek?Koszovói menekült a bíróság előtt Fotó: Kaszás Tamás

A bíró az indoklásban megjegyezte, nem az a céljuk, hogy megtöltsék menekültekkel a magyar börtönöket, ezért elsőre – figyelmeztetés jelleggel – mindenkit csak kiutasítanak, azaz a legenyhébb büntetést alkalmazzák. Azt azonban megjegyezte, hogy ebből érteniük kell, különben úgy járnak, mint a hetedrendű vádlott, akit – így, a második alkalommal – már szabadságvesztére ítélt, még ha felfüggesztve is. Felemlegette azt is, mennyire kezdenek újra elszaporodni a határsértések a megyében.

A Szegedi Törvényszék közlése szerint csak az elmúlt héten 155 embert ítélt el a bíróság határzár tiltott átlépése miatt. Ezek az eljárások gyors egymásutánban zajlanak a bíróságon, kedden három teremben tartottak párhuzamosan tárgyalást. Ezeknek a kimenetele szinte teljesen egyértelmű. Ahogy a nyolc koszovói ügyvédje is megjegyezte a perbeszédében: “gyakorlatilag nem tudunk védekezni, az eljárás egy folyamat vége, aminek már mindenki tudja a végét”.

A cikk először az Abcug.hu jelent meg.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Feraj49
Akit embercsempészeten tetten érnek, azonnal helyben kivégezni !Teljesen mindegy milyen állampolgár.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Feraj49
Akit embercsempészeten tetten érnek, azonnal helyben kivégezni !Teljesen mindegy milyen állampolgár.
silber13
@preparátor: Tudtatok hát, ti és a hasonszőrúek! Tudtak cíújtogatni, rabolni remndőröket verni! Zavarogni, és a féleszú gazember atamánotok parancsára puccsal próbálkozni. Azalatt meg a hájtömeg hordafőnök elhúzta a csíkot!
Szókrakész
@preparátor: Pont azok a "határozott" fellépők ölelgetik most a vadidegeneket.
De a magyar csak verve jó!!!
Igaz Gyurcsányi?!?!?!
preparátor
@silber13: Akin nincs azonosító, rangjelzés és álarcban van, nekem terrorista, ha erőszakos!
preparátor
@Szókrakész: Magyart verni nagyon szerettek! Biztos, hogy nem volt közöttük valamelyik terrorállam meghívott pribékje?
Dr. Felipe
Az az őrposzt nem semmi. Hiába, 4 csillagos wellness csak a TEKnősöknek jár.
Szókrakész
@preparátor: Egy egész alakulat.
Azért nem volt azonosító.
DR Eric CARTMEN
@preparátor: 2006.-ban arra gondolsz, mikor a fideszes gyújtogató csűrhe feldúlta a fővárost, és azt kapták, amit érdemeltek ??
wagabund
Jesszusom, már megint a menekültek?

ezt minden nap bakondi fogja mondani, amikor meglátja az előző napi, egyre növekvő áradatról a jelentést..

a kerítésről annyit, hogy nem véletlenül építenek dupla kerítést egymástól négy méterre a nagyon támadott helyeken..(délebbre)

a belső kerítés már szinte megközelíthetetlen a szögesdrót-erdő miatt...
a mi kerítésünk kezd paródia lenni, pedig azt hittem húdequrvajó...de látom nem ér sokat.
preparátor
@DR Eric CARTMEN: Arra gondolsz, amikor rendőrnek öltözött terroristák megvertek mindenkit, szemeket lőttek ki, brutális terrort alkalmaztak és ezt a politikai vezetés támogatásával, akkor erre gondoltam!
silber13
@preparátor: Na igen!A rendőrnek öltözött terroristák gyujtogattak, fosztogattak, ők verték saját társaikat! " hazudj valami elfogadhatót..."
Toby
Mit háborognak egyesek, csak orbán-Andersen kvótája érkezik !

" Nem kell a kvóta-rendszer, nem és nem...nem, akkor sem...nem...nem...nem bánom ! "
preparátor
@silber13: Azzal nem vitázom, aki nyíltan lehazudja a tényeket, amelyeket a tv is közvetített!
pbalage
@preparátor: téged is ott vertek fejbe?
preparátor
@pbalage: Mondta, hogy veled nincs kedvem társalogni! Egy szint alá nem megyek!
Butautáló
Ismerek jó néhány koszovóit. Albánok... Szar egy népség! Igazi balkáni csürhe! Tanulatlan, buta és rendkívül agresszív népség!
silber13
@Butautáló: A csúti mikro-Wallensteinnek pontosan olyanok kellettek a megszervezett balhéhoz!
Butautáló
@silber13: Aszongya mikro-Wallenstein! Még mindig csuklok a röhögéstől! :)))
silber13
@Butautáló: Hát a csúti molett sziirti vízilovat mégsem írhattam, már elcsépelt!
silber13
@preparátor: Na ja!! A Hír TV vágott felvételei!
Peller Anikó
Lassan elérkezik az idő amikor a kerítést meg is kell védeni. Tűzzel vassal.
wagabund
@Peller Anikó: most láttam a tévében, hogy a dupla kerítésnek is nekiesnek...a rendőröket eltaposták, mint a csikket...

erre jönnek...
Desischado
@Toby: Toby, lécci, ne említsd Andersen-t ezzel a hazuggal egy napon, még példákappen se! Ez a csuti rém hazudik éjjel nappal, Andersen pedig mesélt. Csodálatosan.
Mennyi elment a kerítésekre, száz millákat tapsoltak el a semmire!
Peller Anikó
@desiccált: te összekevered a mennyi elment kerítésszekret azzal, hogy száz millákat eltapsolnak a semmire. Nem erőltetnéd meg magad, hogy végre ne mosd össze az agressziót a tapsikolással ?

@wagabund: Tűz !
silber13
@Peller Anikó: Légy mán olyan jó, hogy a lekapart szövegedhez mellékelj valamiféle értelmezőő szótárt, mert felettébb nehéz megérteni, mit ia akarsz közölni. Tudom, nehéz, sőt rohadtul nehéz nyelv a magyar, de a nagy arab bölcselő - Nasszedrin Hodzsa - már megmondta: " Ha nem tudsz arabusul, ne beszélj arabusul!" Ugyanez érvényes a magyarra is.
másfelől meg vetkőzd le a nagy büdös vérszomjadat, ne biztasd Wagabundot holmi lövöldözésre
verőce21
Az agyas-fejes embercsempészeket csak a szerbek foghatnák el, de nem akarják. Hatalmas bevétel náluk sokaknak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.