A krétakörös-humánplatformos Gulyás Márton akár két évre is rács mögé kerülhet, mert az emlékezetes kopaszos tolongás másnapján odament a Nemzeti Választási Irodához, és tiltakozásképp eltávolított az épületről két táblát – adta hírül a 444.hu.
"Egy nappal a Nemzeti Választási Irodánál történt erőszakos szabotázst követően, barátaimmal közösen meglátogattuk az intézményt, és mivel az méltatlanná vált a magyar állampolgárok alkotmányos jogait biztosítani, szimbolikusan bezártuk: a kormányzati kommunikációt másoló plakátokkal ragasztottuk tele, illetve én magam a bejárat mellől lefejtettem a Nemzeti Választási Iroda illetve a Nemzeti Választási Bizottság feliratú táblákat"
- írja közleményében Gulyás.
Mivel az akciót a az ügyész kihívóan közösségellenesnek, erőszakosnak, másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltőnek minősítette, így bűnügyi eljárás keretében a Pesti Központi Kerületi Bíróságra utalta. A büntetés akár két év is lehet.
A tárgyalást holnap reggel kilenckor tartják.
S persze a jogegyenlőségről Orbanisztánban!
Ilyenkor hol van ez a teheccséges, szorgalmas ügyészke ?
A kopaszok hány évet kapnak majd?