Zsanettnek van egy három hónapos, nemi erőszakból született kislánya. Mire rájött, hogy gyereket vár, már késő volt megszakítani a terhességet. Nagyon tartott tőle, hogy a saját gyerekében mindig az erőszakolóját látja majd, ezért szinte az utolsó pillanatig az örökbe adáson gondolkodott. Végül úgy döntött, maga neveli fel kislányát. Bár a Zsanettéhoz hasonló történetet ritkán olvasni, sokkal több nemi erőszakból született gyerek él ma Magyarországon, mint gondolnánk – írja az Abcúg. Prókai Eszter cikke.
Nagyon kevés olyan anya van, akinek nemi erőszakból született gyereke, és erről hajlandó beszélni is. Amikor megkerestük a témával a nők és gyerekek elleni erőszak áldozatain segítő NANE egyesületet, először azt a választ kaptuk, hogy nincs és eddig nem is volt a látókörükben ilyen eset. Ennek egyik oka lehet, hogy erről nem szívesen beszélnek az anyák, de az is, hogy nem teljesen egyértelmű, ki, mit tekint nemi erőszaknak. Hoffmann Kriszta a NANE önkéntese, szociális munkás, a Józan Babák Klub munkatársa azt mondja, rengeteg, házasságban élő nő nevel olyan gyereket, aki valójában nemi erőszakból született, csak ők nem nemi erőszak áldozatként azonosítják magukat.
A hagyd magad, előbb szabadulsz típusú erőszakról beszélünk, amikor a nőt a saját férje, partnere kényszeríti szexuális együttlétre. Amikor a férfi nem hajlandó védekezni, vagy a nőnek tiltja meg ugyanezt, és végül terhes lesz a nő, ezek a gyerekek gyakorlatilag nemi erőszakból született gyerekek
– mondja. A NANE-nek is volt már olyan ügyfele, akit folyamatosan erőszakolt a férje, így született összesen három gyerekük. Az anya közülük egyiket sem szerette volna” – ezt már Cserháti Éva, az egyesület önkéntes munkatársa mondja. Hoffmann Kriszta szerint a házasságon belüli nemi erőszakból jóval több van, mint az idegenek által elkövetett nemi erőszakból, de előbbiről még kevésbé beszélnek a nők. “A jogalkotók is csak 1997-ben tértek magukhoz, és tették bele a Büntető törvénykönyvbe ez a tényállást. Azt megelőzően ezt házasságon belüli kötelezettségnek tekintetették” – mondja.
Szerintük az egy komoly tévhit, hogy Magyarországon az erőszak áldozatai rejtőzködnek, inkább az jellemző, hogy igyekeznek segítséget kérni, kommunikálni, de aztán viszonylag hamar pofára is esnek. “Óriási mértékű az áldozathibáztatás már a nők közvetlen környezetében is. Nem nagy buli ma Magyarországon nemi erőszak áldozatként bekerülni a rendszerbe” – mondja Hoffmann Kriszta. Az ilyen ügyekben indult rendőrségi feljelentések sokszor már nagyon korán, a rendőrségi portáson elbuknak. Ezt mutatta ki az Amnesty International 2007-ösjelentése is. Szintén fontos kutatási eredmény, hogy a hamis vád aránya ezekben az ügyekben ugyanúgy két százalék körül van, mint más bűncselekményeknél, miközben a nemi erőszak miatt rendőrséghez forduló nőket sokszor éri az a megjegyzés, hogy a volt párjuk elleni bosszúból találták ki az egészet.
Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének (FRA) a nők elleni erőszakot vizsgáló kutatásának egyik legszembetűnőbb magyarországi eredménye pedig az volt, hogy mennyire nem mernek megszólalni az érintettek. “Az uniós tagállamok között nálunk volt a legnagyobb különbség abban, hogy hányan mondták azt egy személyes interjúban, hogy bántották őket, és hányan akkor, amikor egyedül, egy papírlapon kellett ezt bevallani” – mondja Cserháti Éva. Az uniós átlaghoz képest szintén nagyon alacsony eredmény jött ki a gyerekkori abúzusra, Hoffmann Krisztáék szerint ez azért van, mert az áldozatokban nem tudatosul, hogy ami velük történt, az valójában erőszak volt.
Néhány a legutóbbi FRA-kutatás adataiból:
- Magyarországon több mint 35 ezer lányt ér szexuális erőszak 15 éves kora előtt. (Erre a kérdésre a megkérdezettek öt százaléka válaszolt igennel, vagyis a 2011-es népszámlálás alapján teszik 35 ezerre ezt a számot)
- Magyarországon jelenleg közel kétmillió nő él, aki 75 éves kora előtt valamikor élt súlyos lelki erőszakot használó partnerrel párkapcsolatban, életében közel 800 ezer nőt ért ezen kívül testi, és közel 300 ezret szexuális erőszak is
- Magyarországon több mint 200 ezer nő él olyan olyan párkapcsolatban, amelyben fizikai és/vagy szexuális erőszak áldozatává teszi a partnere. (Ezeknek a nőknek a gyermekei szintén az anyjuk ellen folyó párkapcsolati erőszak közvetlen vagy közvetett áldozatai, így az elkövető őket is bántalmazza vagy veszélyezteti.)
Zsanett 19 éves, tavaly erőszakolták meg, az erőszakból született egy kislánya is, aki most három hónapos. A beszélgetés alatt végig ott van velünk, nyugodt baba, néha meg kell szoptatni, de a kezébe adott kulcscsomóval vígan elszórakoztatja magát, míg az anyukája mesél. Zsanett volt az egyetlen nő, akit Kriszta és Éva segítségével megtaláltunk, azonban ő is csak úgy volt hajlandó a beszélgetésre, hogy sem az arcát, sem a nevét nem vállalja. A Zsanett egy álnév, amit ő maga választott.
A nemi erőszakról semmit nem szeretett volna mesélni, azt mondja, mostanra került olyan állapotba, hogy már nincsenek rémálmai és emlékbetörései. A férfit mindössze párszor látta előtte, nem éltek párkapcsolatban, csupán a nevét tudta, és azt, hogy házas. Az erőszak után bevett esemény utáni tablettát, a baba mégis megfogant, amikor pedig kiderült, hogy terhes, már nem volt kérdés, hogy megtartja-e, hiszen a 21. hétben járt. “Nem volt visszaút, tudtam, hogy meg kell szülnöm a gyereket. Abban azonban biztos voltam, hogy nem fogom megtartani, hanem örökbe adom. Ennek egyrészt anyagi okai voltak, de legalább ugyanennyire tartottam attól is, hogy akárhányszor ránézek majd, az a férfi fog eszembe jutni” – meséli Zsanett.
Az egész terhessége alatt az volt a legnagyobb félelme, hogy a kislánya folyamatosan arra emlékezteti majd, ami vele történt. “Folyamatosan újraéltem azt, ami történt. Felkeltem éjszaka, kimentem a wc-re, és láttam a tükörben a hátam mögött az embert, ahogy nyúl felém. Ilyenkor mindig azon filóztam, hogy mennyire fogom a gyerekben is őt látni, ha megérintem, magamhoz szorítom, vajon milyen érzés lesz?” – sorolja akkori kétségeit. Ennek eddig szerencsére nincs jele, azt mondja, soha nem látta még meg a babában az erőszakolóját.
Az is egy relatíve szerencsés dolog, – már ha egy ilyen helyzetben egyáltalán lehet bármilyen szerencséről beszélni –, hogy az erőszakoló külsőre hasonló karakter, mint Zsanett. Ha nagyon eltérő lenne a szeme és a haja színe, és ezek a külső tulajdonságok látszanánk a picin is, akkor valószínűleg ez most egy létező probléma lenne
– teszi hozzá Kriszta.
Az emlékbetörésekkel nagyon sokat kellett Kriszta segítségével közösen dolgozniuk, végig attól tartottak, hogy a szülés közben, a vajúdás során jöhet egy újabb emlékbetörés. “A trauma természetéből adódóan előfordulhat, hogy ott állunk majd, leállnak a fájások, az egészségügy pedig nem fogja érteni, hogy mi ez, nem is tudnak ezzel mit kezdeni, aztán jön a császármetszés” – mondja Kriszta. Az emlékbetörések nem egyszerű emlékezések, Zsanett minden egyes ilyennél gyakorlatilag újra átéli azt, ami vele történt. Nagyon megnehezítette volna a szülést, ha Zsanett közben újra átélte volna a nemi erőszakot. “De sokat beszéltünk erről, volt elég időnk rá, hogy felkészüljünk rá, hogyan kezelje, ha ez megtörténik, hogyan tartsa kézben. Tudtam azt is, hogy ha jól megy majd neki a szülés, akkor az egy újabb pluszpont ahhoz, hogy a szoptatással se legyen gond”.
Bár a döntés megszületett benne, hogy örökbe adja majd a gyereket, egy a nővérével és az édesanyjával szinte kísértetiesen hasonló álom után meggondolta magát. “Tavalyelőtt halt meg a nagymamám, ő nagyon közel állt hozzám. Én, a nővérem és édesanyám is vele álmodtunk egyik éjszaka, és mind a hárman hasonló képet láttunk: egy fekete hajú kisbabát és a nagyit, ahogy boldogan szorítja magához. Miután ezt elmondtuk egymásnak, úgy döntöttem, és ebben anyuék is támogattak, hogy ez a gyerek nálunk marad” – meséli Zsanett.
Az egész történetet, azt, hogy valójában ki a kislány apja, csak a nővére és édesanyja tudja. Ha más kérdezi, azt feleli, hogy egy korábbi párkapcsolatából született, de időközben szakítottak. Arról egyenlőre semmi gondolata nincs, mit mond majd a kislányának, ha szóba kerül, hogy hol van az apukája.
Új hozzászólás