Vészesen közeleg a határidő, ugyanis május 31 után már elérhetetlenek lesznek azok az összegek, amit a munkáltatók még 2014-ben utaltak a SZÉP kártyákra. A tulajdonosoknak már csak 1 hetük maradt, különben mintegy 1,6 milliárd forint veszhet el – írja a Pénzcentrum.

Nem sok idejük maradt a SZÉP kártya tulajdonosoknak, hamarosan nem tudják majd elkölteni azokat az összegeket, amit 2 évvel ezelőtt utalt a munkáltatójuk a számlájukra. Egészen pontosan:

2016. május 31-ig el kell költeni a 2014-es pénzeket, máskülönben a kibocsátónak a fel nem használt összeget vissza kell utalnia a munkáltatónak.

Hat napjuk maradt a pénz elköltésére, vagy buknak 1,6 milliárd forintot.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ágimami
Nekem az a véleményem, hogy a 2014-ben SZÉP kártyára utalt összeget eddig el lehetett volna költeni, így nem kerülne vissza a munkáltatóhoz!
Nagyon sok felhasználási formája van, nem hiszem el, hogy ne tudták volna megtalálni a lehetőséget, akik kaptak!
Ilyenkor vagyok mérges, hogy mások akik SEMMI juttatásban nem részesülnek, milyen boldogan elköltötték volna!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ágimami
Nekem az a véleményem, hogy a 2014-ben SZÉP kártyára utalt összeget eddig el lehetett volna költeni, így nem kerülne vissza a munkáltatóhoz!
Nagyon sok felhasználási formája van, nem hiszem el, hogy ne tudták volna megtalálni a lehetőséget, akik kaptak!
Ilyenkor vagyok mérges, hogy mások akik SEMMI juttatásban nem részesülnek, milyen boldogan elköltötték volna!!
Eriksson
Nem is olyan szegény ez az ország, ha szanaszét hevernek a SZÉP kártyák.
varirmag
Ezt a baromarcú firkászt !!! Nem ""eltünhet a pénz"" !!! NEM HASZNÁLTÁK FEL !!!
Nem kellett nekik ! Két év alatt sem használták fel !!!
ÉS ! Ez a pénz nem vész el, visszakerül a munkáltatóhoz.
Ostoba firkász !
Jozefina
És utána mi lesz vele??? Lenyúlják, mint a nyugdíjakat???
fehersrac
@ágimami: @ágimami: Ha ez ilyen egyszerű volna!

Egyrészt akik kapják, azoktól nem kérdezik meg, hogy kell-e. Sokan jobban örülnének a jobban elkölthető ebédjegynek. Akinek a kajára valót is be kell osztani az nem szívesen megy fürdőbe mert megkínálták a szépkártyával, tetszik érteni.
Mindemellett ahhoz, hogy a szépkártyáról elkölts mondjuk 250.000Ft-ot úgy hogy a négytagú család elmegy belőle nyaralni, e mellé kéne még legalább 150.000 Ft készpénz is, mert ugye egy csomó dolog nem fizethető a kártyával. Tehát hiába van negyedmillió a szépkártyán ha nincs hozzá készpénz. Ugyanez igaz a megmaradt 10-15 ezer forintokra. Kéne egy új
hűtő mert a régi elromlik, ehelyett a szerencsétlennek helyi fürdőbe KELL mennie, hogy el ne vesszen a pénze és a fél hűtő árát még elköltheti a fürdőbe mert a kártyán maradt 10.000Ft csak a belépőre elég, de kéne még kaja meg fagyi is a gyerkőcnek. Na ezért nem olyan egyszerű ez a dolog...
ágimami
@fehersrac: Ha kap valaki az is baj, ha nem kap az is!
Sok mindenre fel lehetne használni a Szép kártyát - ahogy írtam is!
Majd mindjárt sajnálni fogom azokat, akik szerinted : "a szerencsétlennek helyi fürdőbe KELL mennie, hogy el ne vesszen a pénze"
Én is járok strandra, de nem költök el egy fél hűtő árát plusszban és a belépőjegy ára is megfizethető - legalábbis nálunk!!
Remélem jövőre jobb lesz az elosztás - már aki kap, mert pl. az én családomban a lányom SEMMIT nem kap, még étkezési utalványt sem!!! Eü. dolgozó és még SOHA nem kapott!!!
emerencia
@ágimami: Jobb kapni mint nem kapni, ez igaz. De bizonyos életnívón alul már nem élmény pl. a strand, a nyaralás, ha sorban romlanak el a dolgaid, lelakott az otthonod, azt esztek ami éppen még megfizethető, nincs kifizetve a villanyszámla, már most gyűjteni kéne a téli fűtésre, stb. Én is inkább veszni hagynám a kártyámon lévő pénzt, ha ezek helyett kellene még +fizetnem. Nem mindenki szeret dzsentri módra élni, tisztában van a realitásokkal. Az alkalmazottak nyomorultabb részének csak nyűg az ilyen "ajándék". Tisztességesebb bért kellene adni és az emberekre bízni, hogy mire költik. Nekem pl. ezektől sokkal fontosabb lenne a tisztességesen adózott készpénz mert öt év múlva is meg kellene élnem valahogy a nyugdíjamból. Ez így sokaknak csak cinikus lehúzást jelent, jól teszik, hogy nem élnek vele.
ágimami
@emerencia: Azzal teljes mértékben egyetértek, hogy tisztességes bért kellene kapni az embereknek és rájuk bízni, hogy mire költik!
Azzal viszont nem, hogy veszni hagynám a kártyán lévő összeget, de nem vagyunk egyformák!
aremy
nem fog az eltűnni sem visszautalásra kerülni. majd a selgeci által felügyelt ,megvédjük számlára kerül.
emerencia
@ágimami: Bizony nem. Ha egyébként nem küzdesz kínzó napi anyagi gondokkal, nem gond a megtakarításaidból lecsípni a saját erőt, akkor jól jön a kártya által nyújtott segítség. Ha viszont mindez nem jön össze, jobban teszed, ha veszni hagyod. Nem volna szabad az országban olyan embereknek élni, akik számára további anyagi romlást jelent, ha élnek a lehetőséggel.
fehersrac
@ágimami: Akkor mondok egy másik példát. Biztosítónál ismerősőm nyert egy 1 hetes utat egy egzotikus helyre, de nem ment el, mert nem volt 300.000 Ft készpénze a maradék kiadásokra. Emerencia jól látja, hogy az ilyen "ajándék" néha nyűg. Mi még az elején SPAR-ban levásárolható utalványt kaptunk, de a cég már helyettünk összeállította a csomagot. Egyik szemem sírt, mikor volt benne 3 kis csomag fóliázott (30 dkg) pick szalámi, aminek az árán két kiló kevésbé menő felvágottat lehetett volna venni.
Nem magyarázom, aki nem érti az ezután sem fogja... Akkor inkább ne adja...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.