Életveszélyt okozó testi sértés és kapcsolati erőszak bűntette miatt nyomoz a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség egy 39 éves miskolci rendőr ellen, akinek az előzetes letartóztatását a múlt héten, pénteken rendelte el a Miskolci Járásbíróság – közölte a vádhatóság vezető ügyésze szerdán. 

Barkó Tamás kifejtette: a nyomozás adatai szerint a férfi még 2014 novemberében a munkája kapcsán ismerkedett meg a sértettel, egy 38 éves nővel, akivel tavaly nyártól közös lakást bérelt Miskolc belvárosában.

Az összeköltözés után a rendőr egyre gyakrabban ivott alkoholt, féltékenysége miatt a nő minden lépését irányítani, ellenőrizni akarta. Az élettársak között egy idő után mindennapossá váltak a veszekedések, ilyenkor a férfi durván szidalmazta és rendszeresen bántalmazta a nőt.

A vezető ügyész azt mondta: az idén április 28-án késő este

a rendőr ittas állapotban hazatérve, egy vita hevében úgy összerugdosta élettársát, hogy a nőnek két bordája eltört és a tüdeje is megsérült.

A sértett életveszélyes állapotban került kórházba, a gyors és szakszerű orvosi beavatkozásnak köszönhető, hogy állapota stabilizálódott és már az otthonában lábadozik.

Az ügyészségi nyomozás a tanúkihallgatások befejeztével szakértői bizonyítással folytatódik – jegyezte meg Barkó Tamás.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szaboria1
Ez is szép, hogy csak most tették előzetesbe.
wagabund
...és ez a baromarcú intézkedett a polgárokkal szemben..izé...finom urat akartam írni, a baromarcú törölve..

...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.